Lapszemle, 1932. október

1932-10-14 [1390]

igyekszik a közvéleményt, ahogyan ez külföldi pénzügyi tár­gyalásoknál már szokás. "Á jelentés első része szerint Mad­georu és Li^osantt londoni tárgyalásai „ melyekről még teg­nap is sikertelenséget, jelent-elit a sajtó, legújabban mégis sikerrel biztatnak. Eszerint nománia angliai főhitelezőí hajlandók beleegyezni , hogy Románia a külföldi adósságait és a kamatokat a fizetőképessége arányában teljesítse* Erre vona tkozőlag állítólag már elvi megállapodás ls jött létre. Gyakorlatilag agónián a londoni hitelezők a kérdést a genfi szakértőbizottsággal együtt kívánják elintézni, Ebből a cél­bői október 2o-án Parisban konferencia lesz a román adóssá­gok kérdéséről- A konferencián a román' meghízottak és Eomá­nia főhitelezőí felbecsülik az összes román államadósságokat azután sor kerül. a valódi adósságért ék megállapítására, ezt pedig a fizetési módozatok és ezzel kapcsolatos intéz­kedések megállapítása követi-. Egyébként azonban - mondja a jelentés, - a konferencia mimkaprogrammját, úgyszintén az eddigi tárgyalások eredményét és elvi megállapodásokat a legnagyobb diszkrécióval kezelik De aazóbanforgő londoni tár gy:?] áockkal egyidejűleg Genfből is kedvező hirek érkeztek a bukaresti jelentés szerint, Erre vonatkozólag azt mondja a jelentés,., hogy a_ Nép szövet s ég pénzügyi bizottsága immár szintén belekapcsolódott a tárgyalások kedvezőbb menetébe. n Sző van arról is' : s hogy a pénzügyi szanálás eredményes ke­resztülvitele érdekében bizonyos forgótőkét bocsátanak a román kormány rendelkezésére., s .ez a forgó tőke azt a célt szolgálná> hogy az 1933 költségvetési év első hónapjaiban

Next

/
Thumbnails
Contents