Lapszemle, 1932. október

1932-10-11 [1390]

K_u_l_ü_g_y_3_k_. A francia-csehszlovák barátság biztosításának jegyé­ben folyt le Cernayban a háborúban elesett csehszlovák legio­nárusok emlékmüvének leleplezése október 9-én, Az ünnepélyen megjelent Lebrun köztársasági elnök, Herriot miniszterelnök több miniszterrel és magasrangu katonatiszttel, továbbá Benes külügyminiszter, Oszuszky párisi csehszlovák követ, a csehszlo­vák Hadsereg képviselője, valamint a román, jugoszláv, lengyel, belga és olasz delegációk, A szobor leleplezésén kb, 60 ezer ember vett részt. Benes a francia elnök megérkezése után mon­dott bestédében hangsúlyozta, hogy azok a csehszlovák legio­rárusok, ctldk Itt pihenik örök álmukat, Franciaországot tekin­tették második hazájuknak.. Az a körülmény, hogy ezen az alkal­mon megjelelt minisztereinek kíséretében a francia köztársaság első polgára azt jelenti, hogy Franciaország magáénak tekinti azokat, akik hitték, hogy harcolni és meghalni Franciaországéi* egyedüli utja volt hazájuk feltámadásához. Hangoztatta, hogy Franciaország nélkül a csehszlovák törekvés csak szép álom maradt volna Ez az emlék állandó szimbóluma lesz a hálának, és az emlék előtt hangosan kell kijelenteni, hogy mindig har­colni fogunk a békéért, a jog és béke tiszteletbentartása mel­lett, Herriot miniszterelnök improvizált beszédében biztosí­totta a csehszlovák államot a francia nemzet testvéri ragasz­kodásáról. Dolgozzanak ott, - mindotta Herriot - a béke min­den önkéntes katonájával hogy végül megalakulhasson a vilá­gon a béke kormánya. Bárcsak minél gyorsabban érkezne el a végleges béke megvalósulásának a napja. Lebrun köztársasági elnök beszédében kegyelettel adózott az elesett csehszlovák katonáknak, akik a szabadság eszméjéért áldozták f el,ma;:ukat

Next

/
Thumbnails
Contents