Lapszemle, 1932. október
1932-10-07 [1390]
Franciaország ellenfele. Minthogy a legitimizmusról nein akar tudni, hanem hive a szabadklrályválasztásnak, ennélfogva őt ebben a tekintetben sem kötik össze szálak a Nyugattal. Minden tetterő és erény mellett, amelyek Gömböst kitüntetik, nem lesz könnyű neki az ország rendkívüli súlyos helyzete felett úrrá lenni... Nemhiába látják már némely körök az egyedüli mentséget egy német minta szerinti rendszerben. Nem lenne kizárva, hogy Gömbös valamikor egy ilyen megoldásra szoríttatnék, vagy pedig hogy az legalább alatta indulna meg. - "Gömbös tetszést arat" nagybetűs elmen budapesti levelezőjének táviratát hozza a Berl. Tagebl. /6-474/, amely jelenti, hogy Gömbös magyar miniszterelnök rádió-beszéde a budapesti sajtóban szokatlanul egységes és kedvező fogadtatásra talált. Nagy elégtétellel jegyzik fel, hogy Gömbös minden magyart a munkában való részvételre szólít fel és hogy kifejezetten fogadkozik, hogy számára nem létezik sem felekezeti, sem osztály, sem pártkülönbség. Igen feltűnő továbbá, hogy Gömbös emellett "a magyar munkás testvérekhez" ls fordult és kijelentette, hogy közte és közöttük nem Ismer válaszfalat. A szociáldemokrata orgánum kivételével a sajtó melegen helyesli a kormányprogramul összes pontjait és azt a kívánságát fejezi ki, hogy az uj kormány cselekedetei ép olyan szerencsések legyenek, mint szaval. Felfrissitőnek jelölik meg, hogy Gömbös a magyar miniszterelnökök között mint legelső fordult programmjával a nyilvánossághoz, még mielőtt a parlament elé lépett.- A Völk. Beob. /6-280/ budapesti táviratot közöl Gömbös Gyula miniszterelnök rádió-beszédéről, amelyből vastag betűkkel emeli kl a trianoni szerződés revíziójának követelését.- A Voss. Ztg. /5-478/ budapesti saját jelentése Mussolininak Gömbös miniszterelnökhöz intézett köszönő-távlratát ismerteti.