Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-24 [1389]
tudósítói Hoovernok a leszerelési kérdésben közzétett követke z'i kommünikéjét közlik: Az egyenjogúsági kérdésben a washlngtoni kormányt egyedül csak az általános leszerelés érdekli, Amerika nem részese a versalllesl szerződésnek és fegyverkezési rendelkezéseinek. Ebben a vitában nem is kivan résztvenhj . Nagyon kívánja azonban, hogy Németország továbbra is résztve•gyen a leszerelési konferencián melynek kilátásai annyira megjavultak az egész világ számára és hogy közreműködjön a nagy cél elérésében. Kanaűa_és_a_ szovjet között létrejött cserekereskedelmi eg^ezménynek_feltünéstke11 ©_ha tásár ól ir_a_ M.Cuaröian ot %5 a i^$]r^stt(í«?§> kiemelve az eseménynek politikai és kereskedelmi jelentőségét, amelyet még emel az a körülmény, hogy a Bennett kormány mindig ^_legélesebben foglalt_ állást az_ Oroszországgal jralő kereskedelem ellen és ezt az álláspontját olyan eréllyel képviselte az ottawai konferencián, hogy az majdnem belebukott. Most pedig kiderül, hogy éppen a konferencia ifiején kötötte meg az egyezményt Oroszrorszaggal, tehát abban az időben, amikor az orosz fának és búzának a brit piacról való kizárását sürgette. A transakciót a kormány titokban tartotta mindaddig, mig be nem futott az első orosz olajszállító hajó -Montrealba-, és a szállítmány kihajőzását még akkor is napokon át halasztotta.. A kanadai olajfinomítóknak elkeseredett tiltakozása a kommunista versengés ellen siket fülekre talált a kormánynál, amelynek kétszínű játéka óriási feltűnést kelt a dominiumokban. A M.Guardian megjegyzi, hogy a Montrealba befutott szovjethajó egyenesen meghazudtolja a • -rniány eddigi álláspontját. A kahadai Iparvállalatok melyek i -Vrább reméltek hasznot abból, hogy Anglia kitiltja a