Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-24 [1389]
lesz. Amely hónapban a negydik nap vagy vasár- vagy Unnepna?ra esik a nyugdijakat a követkéz© hétköznapon fizetik ki. Októberi nyugdijakat csak október 4-én fogják kifizetni. Jelentettük, hogy több mint ezer luszinszkóban és Szlovenszkőban működé cseh állami tisztvisell kérte visszahelyezését a történelmi országokba, amióta a kormány eltörölte a Felvidéken működő cseh tisztviselők különpőtlékát. A mozgalommal foglalkozott a minisztertanács is ésBenes-féle Cseszké Szlovo /23/ közlése szerint a minisztertanács elhatározta, hogy a különpótlékot október 1-tál ismét folyósítja. A_csehszloyák|ai_német_agrá^ Krepek Ferenc volt szenátor,a német agrárpárt diszeinöke cikket ir a párt lapjában,amelyben helytelennek tartja, hogy a nem szocialista nagypártok a nemzeti sovinizmus által vezettetik magukat., Helyesli, hogy a cseh és a német szociáldemokraták egységesen járnak el, ellenben szemére veti az agrár képviselőknek, hogy eddig nem sikerült közös megállapodásra jutnlok, A politika - úgymond - hatalom, és a hatalom dönt,. Éppen ezért a mezigazdáknak nemzetiségre való különbség nélkül , vezéreiktől azt kell követelniük, hogy oda vezessék őket, ahová mint az állam teherviseli alappillérei tartoznak: a hatalomhoz, /Lidové Noviny 22/. K_ü_l_ü_g_v_e_k_ i 4_p_rágai _szenátus _k_ü 1_üfeyi__b izo11ság_át szeptember *> 29-re egybehivták és az ülésre meghivta a bizottság elnöke Benes külügyminisztert is, hogy expozét mondjon a stresai konferenciáról. Amennyiben Benes jöv® hét csütörtökéig Genfbő: