Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-13 [1389]
dacára, hogy minden Ország közvéleménye lelke mélyéhői kibánja a leszerelést, a konferencia 5t évi és öt hónapi működése után igen sovány eredményeket tudott produkálni. A News cnr. igazat aű Hendersönnak abban, hogy a koij ferencia nem hukott meg és a nehézségek dacára konkrét eredményeket tud felmutatni, Legnagyobb eredménye az, hogy előkészítette a talajt a jövőbeni haladásra.A lap azonosítja magát Henöersonnak azon felfogásával, hogy Németország követelését teljesíteni kell. Schlelcher tábornok talán ném éppen a legtapintatösatb módon sürgeti a cselekvést, de maga a követelés egészen logikus és elképzelhetetlen, hogy a brit kormány annak igazát el ne ismer né. 4JQ*üór.ald szerint is Angliának kell a vezetőszervet vinni a leszerelési kérdésben^ holott Simon külügyminiszter genfi szereplése csak arra volt jó, hogy Anglia politikáját ingadozónak tüntesse fel a világ előtt. A M. Guardian azt fejtegeti, hogy a logika szerint Németország éppolyan joggal gondoskodhatik a maga biztonságáról, mint Franciaország, csakhogy Schieicherék nem az általános leszerelésben keresik ezt a biztonságot, hanem azt szeretnék ha a hatalmak elfogadnák a negatív genfi eredményt és ezzel adva volna Mérnetorszagnak a fegyverkezéshez való jogcim, A M,Guardian ugyanekkor teljes szövegében közli Schlelcher tábornoknak a Heímatsölenst című folyóiratban megjelent cikkét, amelyben kritizálja a genfi eredményeket és megformuiázza a német követeléseket. « A stresai konferencia fejleményeiről az összes lapok 9, 10, bő tudósításokban számolnak be, A Times, D.Tel, M.Post 9 a plenáris ülésen kinevezett pénzügyi és agrárbizotfc