Lapszemle, 1932. szeptember

1932-09-02 [1389]

rülniök a partoknak s ezzel az egységes akarattal is demonstrál va, küzdeniöK kell a revizionizmus ellen. Végül nyilatkozott Daca a kiseubségi kérdésről is. Erről szőszeririt a következő­ket mondotta: "Romániában négy milliónyi nemzeti kisebbség él, mellyel a románságnak a legbensőbb harmóniában keli együtt él-, nie. A kisebbségek panaszaiknak feltárását és• működésüket csak a törvényhozás kereteire korlátozzák, holott ezt ki kellene szélesíteni.,örömmel állapítható meg, hogy a kisebbségek és a többségi nép közt az atmoszféra már eddig is javult s hogy to­vábbi javulásra is van kilátás", Lő-tolvajlás miatt megsemmisítettek egy szenátori mandátumot, mint a Keleti üjság 2, Erdélyi Hírlap 1 stb je­lenti, A cuzista Novitzki szenátor mandátumáról van szó Cse~ kély 11 vádpontot emeltek Novitzki ellen a mandátuma elleni petícióban. Ezek közt szerepel négy ember meggyilkolásának vád­ja, továbbá megvesztegetésért, agyszintén csempészésért történt elitélés, valamint egy lő -tolva jlási ügy, amelyről az Ítélet azonban elveszett A mandátum-igazoló bizottság mégis ezt a lő-tolvajlást tartotta az összes vádak közül egyedül dlffamálő­nak, ennek alapján semmisítette meg a mandátumot, bár figye­lembe vette azt is, hogy Novitzki még nagyon is messze van a szenátori 40 éves korhatártól. A Cuza-párt élénken tiltakozott a maridatum-fosztás ellen; még pedig a "politikai morál" nevé­Pénzügyi diktatúra tervét jelenti a Brassói Lapok 2. Mlronescu pénzügyminiszter korlátlan felhatalmazást kivan kér­ni a parlamenttől a kormány uj pénzügyi intézkedéseihez, amit a népszövetségi szakértők munkája tesz szükségessé. Ez való-

Next

/
Thumbnails
Contents