Lapszemle, 1932. szeptember

1932-09-02 [1389]

mennyire nemvezetett óéihoz a gabonabeviteii szindikátus felállítása és iziránt is kétségei vannak, hogy aszoptember 1-én működésbe lépő marha­beviteli szindikátus is megtudjon feleni a hozzá fűzött várakozásnak, ^eg lehat állapítani azt, hogy ha mégis volt valami haszna kormányintéz­kedésből a kisparasztságnak, ugy egyedül a deviza forgalom korlátozásá­ból látott valami előnyt. A kisparsztsággal szemben azonoan a nagybir­tokosok és az úgynevezett maradékbirtokosok,de itt is csak a oseuek kí­vánságaik nak 100 #-os honorálását követelik minden vonalon amit azonban még olyan kormány sem tudna teljesíteni, amelynek a jelenleginél sokkal i,i-.,;:tVégesebb és tetreké^zebb tagjai volnának, A oikkiró ezután utal a morvaországi i3el«ke üst- paraszt uszító kampányára az úgynevezett "várurak" ellen és a parasztságnak Hágába való bevonulását helyezi ki­látásba. Tót földön Hl inka I* éppért ja tette magáévá ezt az uszttó program­mot, sőt ott magis rendezték a tót paraéztság tüntetJ felvonulását i'o­zsonvban. Az agrárpárt hivatalos vezetői ellen forrongó hangulatnak a cikkíró szerint mélyebb politikai okai vannak. Udrzal miniszterelnök ül Vall/ hova-tovább tehetetlen eszközzé válik egv./politíka szolgálatában, ame­lyet a csehszlovákiai közvélemény "Burg-politikának" nevez. Hogy ebben a burg-pártban mennyire érvényesülnek személyi ambíciók, annak kiderí­tését a cikkíró a történelemre bízza, de az biztos, hogy az előbb emii­tett morvaországi lap a várurakat emlegetve erre a pártra célzott.Itt keresendők azok az okok is, amelyekért 'Itanek képviselő i>enes dr. külügy minisztert is élesen támadja amire természetesen a cseh szocialista saj­tó még élesebben reagál, és Stanek politikai morálját boncolgatva hangol ' tatja, hogy V ykelnök sohasem fogja tűrni, hogy ^tanekből ismét mi­niszter legyen és nem ő lesz az utolsó akit a páágai Burg ablakából ki­fognak dobni. Kétségtelen,hogy ez a tíurg-párt mindén igyekezetével azon lesz, hogy időelötti választást me^ak^álvozzon é" "^.s.uxiköl nőknek jú­liusban tett ama kijelentése, hogy nem kívánja a kormány visszalépését

Next

/
Thumbnails
Contents