Lapszemle, 1932. szeptember

1932-09-28 [1389]

azt Dondjja. hogy ugy lát szik ^ethien gróf non vállalja a kormány ala­kitást. Ezt az elutasítást több okkal Uö^yarázzákí- Mivel októberben kezdődik a keleti jóvátételi konferönoia ; amely az optánü ügyet is tárgyalja, Bethlen gróf niut optáns aaga ia érdekeit lenne.-Hásréazt állítólag Korányi báró Genfién azt a benyomást szerezte volna, hogy nemzetközi körök bizonyos bizalmatlansággal fogadnák Bethlon gróf uralomra jutását. De főleg azzal nagyarázzák az elutasítást, hogy Bet h len gróf Debrenenben olyan messzemenő agrár követeléseket támasztott a Károlyi kormánnyal szénben, .hogy. na amikor a gazdasági éa pénzügyi helyzet miatt 0 követelést^ raegvalóaithataianok Btthleu gróf inkább egyik alvezérét szeretnék kormányon látni, ujabban Walko külügyminisz­tert, Bethlen gróf belső barátját emlegetik, mint jővü miniszterelnököt ás külügyminisztert, mart az 5 kormányéInaksége megnyugtatná a külföl det--A Debats Z'h hosszabb, H.3J. jelű oikkbeu foglalkozik a kormány­Válság távolabbi előzményeive1 a többek között megemlíti, hogy Bethlen gróf lemondása után ia igazi vezére maradt a magyar politikának a a kulisszák mögött tárgyalásokat folytatott a magyar revíziós programot támogató külföldi államokkal* - A Károlyi kormányról azt mondja a oikk, hogy nen volt bátoraága megfelelő eszközökkel fellépni a gazdasági éa pénzügy i válsággal a zenben,-- A mezőgazda a ág adóuság terhe 1930 só gén 2*057 millió pengő volt,aminek 70%,-a a kisbirtokot terheli,holott a kisbirtok osak az összes földbirtokok 51 ^>-át teszi ki, - Megemlékezik a cikk a mezőoaáti választásról ia óa Purgly minisztert nint Horthy kormányzó vejét emliti.- A.z uj kormányt mindenesetre ^ethlan gróf e­gyik biza3mi embere fogja megalakítani,. Nem fontos, hogy Bethlen gref ^ jut- ur.ltoa, va ö U JW1 v^l.vik 9 ^,^rM kor­mányra. h tény az, hogy az a seeliem amely Hagyarorszagot áthatja a amely legutóbb a stresai konferencián ia megnyilatkozott, lehetetlenné

Next

/
Thumbnails
Contents