Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-27 [1388]
államok e tekintetben a stresai konferencián egységes álláspontot foglaltak el. Walko külügyminiszter stresai és genfi útjáról az Újság azt mondja, hogy befejezett tény, hogy Walko külügyminiszter a képviselőház szeptember sa-iki Ülése után Genfbe utazik és megkezdi tárgyalásalt a különböző országok államfőrfiáival. A külügyminiszter nem mint a magyar delegáció vezetője, hanem csupán mint megfigyelő jelenik meg stresaban és Genfben s általában ott, ahol megítélése szerint hasznos szolgálatot tehet Magyarországnak. Az egyiptomi miniszterelnök budapesti látogatásáról rövid M.T.I.-hivatalos kommünikét közölnek az összes mai lapok. AZ egyiptomi miniszterelnök lsma.il Sedky pasa augusztus Sí9-én érkezik Budapestre és ó napig tartózkodik Magyarországon. Lengyelország és a Szovjet között megállapodás jött létre a Népszava szerint, amelynek értelmében a lengyel gépgyárak egy milliárd és 600 millió zloty értékben vasúti kocsikat szállítanak a szovjetnek. A magyar-osztrák árucsereforgalom félévi a3a kulásáről a mai lapok közlik, hogy 193. január-július között Magyarországból Ausztriába a bécsi távirati iroda jelentése szerint 93.a millió silling értékű árut szállítottak. Magyarországba pedig ugyanez idő alatt 42.8 millió silling értékű árut hoztak be. A német birodalmi helyzetűén a mai lapok berlini jelentése szerint a döntés eltolódik. A centrumpárt és a nemzeti szocialisták együttműködésére Irányuló tárgyalások kedvezően haladnak. A birodalmi gyűlés augusztus öü-án ugyan összeül, de rögtön el is napolja magát, mert ugy Hitlerek, mint a centrum el akarják kerülni az ellentétek kirobbanását, A eenirum a birodalmi gyűlésnek egy héttel való elnapolását fogja indítványozni. Papén kedden,aUb'isztuE