Lapszemle, 1932. augusztus

1932-08-13 [1388]

Romon és erdélyi magyar-német lapszemle 19,52* augusztus 13, A Nagyvarad kétségbevonja Goldls ezen utóbbi állításának jóhi­szeműségét. Hiszen ez a bukaresti pénzelés épp akkoriban vette a legnagyobb lendületet, amikor az erdélyi román nemzeti pártot ' Vajda és mellétté mint alelnök éppen Goldls vezette. Ennek a karesti pénzelésnek már akkoílban ls nyilvánosságra kerültek egyes tételei, tehát hasztalan akarná Goldis most letagadni a ! dolgot * 1911-ben Bocu Szevér a Tribuna clmti lap hasábjain nyil­vánosan követelt elszámolást bizonyos bukaresti pengékről az erdélyi román nemzeti párt vezéreitől Emlékezetes,, hogy az erdélyi románságnak emiatt a belső palotaforradalma miatt aztán | a bukaresti kormány kiküldte Erdélyben Stere professzort ? hogy teremtsen rendet, stere csakugyan elsimította az elleaségeske­kedést a Vajda-Goldis és a Goga-Bocu csoport között, olykéften, 11 hogy Bocu Tribuna cimü lapja megszűnt és éppen Goldis lapjaj a Románul lett az erdélyi románság vezetőorganama. Ennek a kér- | désneU ilyen elintézésére 2oo ezer koronát áldozott a bukares- I ti kormány* Különben ls a román állam költségvetésében annakid€ jén állandóan szerepelt kb, loo ezer aranykorona a.magyaror­szági román egyházak és Iskolák támogatására. Közismert az is, begy éppen ekörül milyen botrány zajlott le Bukarestben- A ro­mániai konzervatív párt és liberális párt harcai során ugyanis egy alkalommal leleplezték, hogy a szóbanforgő összeget nem is H a jelzett ideális célokra fordítják, hanem, egyes erdélyi román agyéneket pénzelnek belőle, sturdza liberális párti vezér egy beszédében preciz adatokat sorolt fel erről, Ezt a beszédet annakidején a dákoromán irredentizmus "árulásnak" is bélyegez­te meg, mert miatta magyar-osztrák részről diplomáciai inter­venciók következtek* Ámde hiába e diplomáciai közbelépések.

Next

/
Thumbnails
Contents