Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-06 [1388]
^ajda miniszterelnök szenátusi beszédének magyar vonatkozásairól lásd a belpolitikai rovatot Károlyi miniszterelnök egységespárti eipozéjárói rs» ecr na •» cn ím* txB ami mm* t&tv mm •* *» w M< Cr» M* m* «n> nfv a^. «ME íí!£ tvi, ms tg/m, jut iw mm ow a» cae <ao «* ocs «a» ow egyedül az Erdélyi Hírlap 5 tudósít ; , ez is csak a statárium meg* indokolását emeli ki* ' Sallai és Fürst kivégzése még mindig izgatja a saltót, & sajtóközlemények központjában azonban továbbra ls a nagyváradi baloldali sajtó áll, A Cuvantul 5 erről így vélekedik; Budapesten minap halálraítéltek és nyomban kivégeztek két kommuí••* nistátr, A nemzetközi demokrata sajtónak egy nagy része vehemensen tiltakozott ez ellen* Kekünk nemigen tűnik fel őszintének e drága demokratáknak ez az izgulása* mert hiszen ugyanezek sohasem hallatnak egyetlen tiltakozó szót sem azok ellen a tömeges kivégzések ellen s amiket a szovjet követ eJU Ettől függetlenül azonban a szőbanforgő budapesti tragikus esemény nekünk románoknak kielé gltő bizonyítékot szolgáltatott-, A nagyváradi magyar sajtó ugyanis srzintén heves hangnemben tiltakozott az eset ellen és ezzel kapcsolatban kénytelen volt elismerni $ hogy Romániában rendesebb viszonyok vannak* mint Magyarországom mert nincs statárium* Ma-guk a szóbanforgó nagyváradi lapok viszont ma a következőleg remekelnek adókérdésben: * Nagyvárad 5 Tabéry Géza cikkét közli, mejr igeil haragosan reflektál a Magyar Szónak a tegnapi szemlében is* mertetett vezércikkére s gúnyosan a "bitófa védelmezőjének" minő- * siti ennek cikkíróját* Egyébként elismeri, sőt kérkedik Tabéry* hogy a tegnapi szemlében ugyancsak említett Manifesztumban^ melyet Nagyváradon Magyarország elleni tiltakozásként terjesztettek Igenis ő maga is nyiltakozott saját aláírásával ellátva, hogy*Magyarország jövője és minden ellene burjánozhatő métely egyetlen