Lapszemle, 1932. július
1932-07-26 [1387]
a képviselőválasztások ismeretes eredményének hatásaként hogy a Daca-féle ó-liberálisokat és Bratianu Georghe-féle disszidens liberálisokat megint egy táborba tömöritsék.mint a Déli Hírlap 21 jelenti Gogü nemzeti agrárpártja fúziós tárgyalásokat kezdett a Vasgárdával, - jelenti a Déli Hírlap 25 Argetoianu önállő nj pártot alakit a Déli Hirlap 25 szerint, /Argetoianut tudvalévőleg a Jorgával együttesen felállított nemzeti egység elnevezésű listán választották be most a képviselőházba, A lista mindössze 5 mandátumot ért el s nem tudni hogy az 5 képviselő közül hányan vallják ma^ gukat Argetoianu és hányan Jorga híveinek, miután ők ketten Ismeretesen közelmúltbeli együttes kormányzásuk dacára hadilábon állanak egymással Ugyanez a nemzeti egység listája az 1931 júniusi választásokon, amikor még Jorga miniszterei nökL és Argetoianu belügyminiszteri minőségben intézte a választásokat, 19o mandátumot ért el./ Jorga intim leleplezéseit közelmúlt kulissza titkokat tárgyaló röpiratát budapesti lapok /Pesti Hirlap stb / már Ismertették A bukaresti lapok közül a röpiratot a Dimineata 22 és Universul 23, sz erdélyiek közül a Nagyvárad 23 és Uj Kelet 24 ismertetik legrészletesebben A rop iratban szemérmetlen nyíltsággal tárja fel a maga kcrmánymeg bízását, úgyszintén a kormányának menesztését de egyidejűleg kíméletlen és metsző gúnnyal leszedi a keresztvizet minden román közéleti férEiuről* Titulescuről» a "bihari nemes" Maniuról, úgyszintén a sajátmaga volt belügyminiszteréről, Argetoianuról kinek "Carcl herceg még a száműzetéséből >\:u3 solini szerepét szánta " Nem minden irónia nélkül említi