Lapszemle, 1932. július

1932-07-18 [1387]

Magyarország. A magyar-osatrák vámkonfl ikt u? - kit örénéről az összes felviaé­ki lapok, ugy a pozsonyiak, mint a kassaiak szinte kivétel nélkül bu­dapesti híranyagot közölnek. Különösen kiemelve Purgly Bnil földművelés ügyi miniszter nyilatkozatát, amely szerint kedden két irányban indul­nak meg a tárgyalások és pedig az egyik modus vivendi keresése lesz, a másik pedig uj tárgyalás a végleges szerződés megkötésére. A magyar" ko» mánynak az az álláspontja, hogy a szerződés megkötésénél a lehetőség ha tárain ne menjen tul, s ugylátszik ez a törekvés megértésre talált az osztrák delegációnál is .­A "Kassai Újság" ugy tudja /hogy az osztrák-magyar vimhábo­ru kitörése miatt Magyarország uj tárgyalásokat ke^d "eehöjovákiával." A pozsonyi "A Nap" azt irja, hogy a magyar kormány részéről mindeneset re lépések történtek, hogy abban az esetben, ha a kedden megkezdődő tár gyalusok nem vezetnek sikerre, más irányba biztositassék a magyar agrár export. Sző van arrél is, hogy a csehszlovák köztársaság kormányával sikerült olyan megállapodást létesíteni, hogy a Magyarországon befa­gyott csehszlovák hitelek és követelések erejéig gabonát fognak vásárol ni Budapesten. Sürgős tárgyalások kezdődtek állítólag Németországgal és Angliával is hasonló természetű gabonavásárlásról. Viszont a Németor­szággal éc lasojyelorszaggal kezdett tárgyalások főként a gyümölcs- és főzel4tecport lehetővé tételére irányulnak. Az "Esti ku r i r H~ra hivat­kozva a szlovenszkói lapok kiemelik,hogy az ellenzék össze akarja hi­vatni a képviselőházat* ­Rakovszky István volt magyar képviselőházi elnök hagyatékának a losonci pályaudvaron való lefoglalásáról a pozsonyi "A rt eggel"/Í7/ közli, hogy a losonci vasúti állomáson július 16-án lefoglaltak két vasúti kocsit, amely Budapestre volt irányitva s amelyben Kakovszky István műtárgyai voltak. A pozsonyi lap szerint az értékes képekkel, szobrokkal, bútorokkal, és könyvekkel megrakott waggon értéke több mii-

Next

/
Thumbnails
Contents