Lapszemle, 1932. július
1932-07-16 [1387]
Az Adeverul /l4/ és utána minden 15.-1 bukaresti lap kénytelen beismerni, Hogy autentikus volt A u , b oin n ak a Curentulban AV megjelent, a tegnapi szemlében már ismertetett levele, amelyben pénzügyi rendeleteket ad ki a nemzeti Banknak és a kormánynak. Auboin ugyanis óvatosaágból Mironescuhoz intézett levelét má solatban megküldte a Ifemzeti Bank mind az öt igazgatójának i s ? valamint a bank kormányzójának, tudatván velük, iiogy a jegybank minden veae tőjét felelőssé teszi követeléseinek megtartásáért, levelében megállapítja, hogy az idei év első fele 3 milliárd 110 millió állami deficitet mutat és havonkánt félmillió lesz továbbra az előrelátható hiány, A pénzügyminisztérium Auboin levelére hivatalos közleményt adott ki s mely szerint a pénzügyminiszter programra ja lehetődé teszi, hogy az állami bevételekből a rrulhatatlanul szükséges kiadásokat minden körülmények közt fedezzék* A pénzügyminisztériumban minden előkészület megtörtént a júliusi tisztviselői fizetések és nyugdíjas illetmények kifizetésére. MLronescu egy másik közleményt is kiadott; rnely szerint nem kivan polémiát folytatni az Auboin levele körül, mert fontosabb dolog számára^ hogy a pénzügyi adminisztrációt vezesse, liinkája beszél szavak helyett t eddig másfélhónapra kifizetett 1800 millió leit a tisztviselőknek és nyugdijasoknak, kifizette a katonai ellátást és a zsoldköi tségek túlnyomó részétj, az egyes mini sz te riuraok fel téti énül szükséges dologi kiadásai t 8 a vállalatoknak és szövetkezeteknek 110 millió leit a had se reg száll i ti 3 okra és kiutalt választási költrfgekre 60 milliót, A brassói repülőgépgyár és a resicai müvek munkásainak bérhátrálók fejében 32 milliót fiaetett s az árvizsuj totta megyék nyugdíjasainak és tisztviselőinek 100 millió lei fizetést és 10 srlllió lei segélyt Osztott ki- Minden hangulatkeltéssel szemben csak ezekre a tényekre hi^ tkozik: mart ezek világosan mutatják Eománia pénzügyi helyzetének rohamos javuláaét V^ssses 15, -1 ls$ok./