Lapszemle, 1932. július

1932-07-15 [1387]

vemberi rendszert. A nemzeti szocialisták képezik a legerősebb bástyát a nemzetközi bolsevizmus ellen. Azután Goebbels a Papen­kormány ellen fordult, amely megkísérelte feltartóztatni Német­ország széjjelhullását. A nemzeti szocialista párt öt hétig, szem­lélte ezt a kísérletet és most annak szttksái .-.§-g ~j.ott áll, hogy választóvonalat húzzon a Papén- . áüi >.lé, A papén kormány foly­tatta a 3riining-f éle szükségrendelet-pclitikát. kost az úgynevezett nemzeti kormány képviselői Lausanneban "borzalmas 1, szerződést irtak alá. Mint a Kreuz Ztg. /ló-19ó/ további jelenti, Prick dr. birodal­mi gyűlési képviselő egy iniesbachi nemzeti szocialista gyűlésen ki­jelentette, hogy a nemzeti szocialista pártnak semmi köze sincs a Papen-kablnethez és határozottan tiltakozik az ellen, iiogy csele­kedeteiért felelőssé tegyék. Lausannerol a következeket mondotta Prick dr:" Mi nemzeti szocialisták már ma kijelentjük, hogy azt a hárommilliárdos váltót, amelyet von Fapen Lausanneban írt alá, nem fogjuk beváltani." Mint a Y/olff-iroda jelenti a birodalmi belügyminiszter 12-ér kedden délután saját jelentkezésükre a szociáldemokrata párt elnök­ságének két tagját Wels és Breitscheid dr. képviselőket fogadta, akik átnyújtották a miniszternek pártjuk által a legutóbbi idő po­litikai összeütközéseiről gyűjtött anyagot, AZ urak tovább arra hív­ták fel a figyelmet, hogy a németországi helyzetet e pillanatban kü­lönösen komolynak tekintik és intézkedéseket követeltek a nyugatom és a biztonság helyreállítására. Különösen az egyenruhátilalom új­bóli oevezetásét mondották szükségesnek, A miniszter kijelentette, hogy provokációkat, bármily oldalról jöjjenek is, helytelenít és a legvéksőkig sajnálja, hogy ilyen provokációk következtében véres összeütközések keletkeztek, A nyugalom és a rend fenntartása azonban egvelőre az országos hatóságok dolga. A birodalmi kabinet, minthoerv

Next

/
Thumbnails
Contents