Lapszemle, 1932. július
1932-07-12 [1387]
Belpollt lka. Robotnlk/10-231V Wltosz volt miniszterelnöknek a parasztság szerveszke_déséről kiadott tájékoztatása hozza, A parasztság soíia még oly tömegekben, oly lelkesedéssel és áldozatkészséggel nem hallgatott a hivő szóra, mint a jelen' ben.Az Üldöztetés nem veszi el kedvüket, de megedzi őket A ma.1d tömegek megmozdulását igazolja zamosc , ahol 20*OOCKZabawieban /wieli^zk- mellett/ 10 000, Limanowában pedig 32 000 ember hallgatta Wltoszt. A parasztságot forradalomra vezetni nem szándéka, de ha az lesz, akkor a mostani rendszer le?z an nak okozója senki fenyegetésétől megnem ijed ; cselekedeteit paraszti származásának követelményeit a nemzeti lelf kllsmeret és az ország hatalmi érdeke vezérlik. Célja a parasztságot tespedéséből felrázni•,A Galíciában megkezdődött szervezést egykor az egész nemzet méltányolni fogja, mert * kedvet élesztünk a hazáért ós nemzetért való munkálkodásra, védjük az isteni és emberi törvényeket s főleg az alkotmány adta jogokat.A szervezkedést fokozatosan kiterjesztjük az egész országra, A megkönnyebbülés pillanata hamarább elérkezik talán, mint ahogy reméltük volna, Robotnlk/9-230-/ az állami üzemek némelyikében rendszeresített All§^KéJLl^.U%^l3^^.11Z3Xé^^elleri tiltakozik. E helys'ken az alkalmazottak Járandóságukvil 1-én előleget kaptak csupán, a hátralék, folyósítása a hő végén történik majd. Külpolitika. A lausannei nagy megegyezésről minden lap mecemlékezlko Figyelemre legméltóbb a Robotnlk//lo~;d31-/ vezér-