Lapszemle, 1932. július
1932-07-11 [1387]
az egyezmény szövegét és az utolsó tárgyalásokról szálé* híranyagot -A oseh zsoldban álló lapokat ugylátszik nagyon meglepte a lausannei eredmény. A pozsonyi "Reggel*-ben még július lo-én is Szende Pál a lausannei kilát ás okról "őikkizik és többek közt aat mondja, hogy Mae• Donald az utóbbi Időben teljesen a Lordok befolyása alatt áll s nagyon könnyen lehetséges, hogy az angol kormány nyomáét fog a franciák ra gyakorolni, hogy Papennek politikai engedményeket tegyenek: Hogy ennek a taktikaiak a sikere hurkot fonhat a német köztársaság nyaka köré, nem kétséges. Csak egy garancia van a német bárók és MacDonald szövetsége ellen, hogy a franciák nem hagyják magukat kényszeríteni és akkor a lausannei konferencia úgyis a levegőbe röpül. Szendéék tehát éppen ugy, mint a cseh lapok egyrésze biztosra vette a lausannei konferencia meghiúsulását és a bekövetkezett egyezség utá^ieelég fanyar hangon Ítélik meg a nevetőt. A pozsonyi "Híradó" /lo/ sat irja, hogy a lausannei eredmény fél béke, amelyet csak a félelem hozott lét re, mert egyetlen résztvevő sem mert eredmény nélkül hazamenni* MacDonald sikerét látják az eredményekben a arra a kérdésre, hogy mit várhatnak egyes államok a lausainei konferenciától, azt mondja, hogy Németország de facto már ugy sem törlesztett, igy tehát gazdaságilag közvetlenül alig jut ujabb előnyökhöz. Franciaországnak sem jelent valami kézzelfogható politikai eredményt a ami ma tarthatatlan az hol napút an még tarthatatlanabb lesz. Szinte azt lehet mondani,hogy Lausaraiéban olyan üzlet jött létre, amelynél gazdasági semmiért politikai semmit adtak el. Azért a 30 milliárdért, amit a németek ugy sem fizettek volna, cserébe adtak egy politikai negatívumot, amelynek effektív értéke épp oly nulla, mint amilyen a 30 milliárd pap ir követelés volt. A negatívumok mellett eredménynek mondja a "Híradó",hogy megtörtént az első lépést a gazdasági újjáépítés lehetősége "felé,mert Amerika nem térhet ki többé a e mai féle kibúvóval az elől, hogy az Buró