Lapszemle, 1932. július
1932-07-04 [1387]
jé részét is kisebbségi ektől 9 *« ennek oka as v Hogy éppen Srdély kisebbedi vármegyéi alkotják Nagy ropnia legjobban alárendelt és kiuzsorázott gazdasági területét; Ugyanott nyiladozik Bürger közismert temesvári ügyvéd is, aki két hétig fogva volt és elmondja mindazokat a kérdéseket, a elyeket a s sigur a ncái*u kihallgatásakor hozzáintéztek A kérdések matatják., hogy semmiféle konkrét össze esküvési. ügyet nem nyomoztak., hanem kizárólag a kommunista párt választási magatartása iiánt érdeklődtek. - & Brassói Lapok /%/ szerint valószínűleg megsenanisitik fla*a-4Ía-A-J&amsaA^ kartell-li stáját , mert a többi párt érvénytelenitési pert adott be a listavezető Petringenár szecélye ellen . kimutatják róla, hogy 14 évvel ezelőtt Budapesten jogerősen sikkasztásért elitélték, de a büntetés kitöltése elől megszökött, iPsr tehát nem választható Tatárascu ezredes* a párt elnöke .erről még nem szólt se amit a Curentulnak /30/ adott intervj ujában, amelyben beszámol erdélyi körútjáról s hangsúlyozza hogy teljesen szabad mozgása volt, a választások tisztán mennek s többek közt m go mii ti .hogy Moldva és Srdély részére meghízott egy-egy egyetemi tanárt a nemzett szocialista rohamosztagok megalckitacávsi - A fuggetlen aguci ,ta Párt la beadta jelölő listáját Bukarestben, ugy hogy ott sgr 16 lista fut 300 jelölttel a 20 mandátumért A legképtelenebb demagógia, a mindenki harca mindenki ellen az egész választás a Curentul /ZO/ szerint , ulyan. amilyenre példa még Bomániábam nem volt A kereskedői Jü*lá£fi .melynek 12 megyében a zsidó QfeLuaea tagjai a listavezetői ,elegendő számú ajánló hiányában sem Brassóban, sem Désen nem tudta benyújtani listáit> Kolozsvárt egy közgazdáé i fron^ M n alakulat jelölt é« benevezte jelöltjei között Héthy Károlyt, a kolozsvári kisipa-