Lapszemle, 1932. július
1932-07-29 [1387]
céljából mondott le a szociáldemokrata párt minden agresszív fellépésről, m« mert ne 1 akarta, Hogy a zavaros állapotokra való tekintettel a katonai kormány a választásokat elhábassza A német szociáldemokrata párt bizalommal n néz a vasárnapi választások elé, Sa a pást volt a németországi forradalom ve zetője és a köztársaság megalapozója. Tizennégy éven át állott a párt a . kctíiányzat élén a legélesebb harcot viva egy rész a vereségbe belenyugodni nem tudo rjakcionizmussal más részt pedig a könyörtelen harcot folytató kommunnizmussaL A szervezetek azonban győzedelmesen kiálloták ezeket a harcokat é és az előjele., azt mutatják, hogy a párt tagjai még soha nem mentek ilyen lelkesedéssel az urnák elé Még senki sem tudja mi fog bekövetkezni ve-sárnap. A német szoc dem párt mindenre el van készülve a győzelemre éppúgy ilnt a vereségre .Igy bizonyos, hogy a jelenlegi kormány stég az esetben is ha a republikánus elemek győzelmével végződik a harc nem fogja elhagyni a helyét, azonban az a lendület, a el3yel a küzdelemnek neki indult már meg lesz törve . Ha a pedig a vasárnapi választásokon a f ascizmus győzne ez még nem jelentené a párt térdrekény szeitését A német szoc. demokrácia ter lészetesen minden elkészül, de nyugtassa meg a pártot az a tudat., hogy ebben a harcában oldalán találja az egész kulturvilágot és a második intarnacionálét/?/ Vasárnap tehát Németország felé fogjuk forditani a tekintetünket, A német elvtársak ugye a mi ügyünk is. Kincs az az erő amely az emberiség legnagyobb ideáljait eltudná taposni. Egyébként a lap első lapján üdvözletét küldi a németországi szoc, dem.elvtársaknak és elvtársnöknak* A Národny Dennik cimü szlovák napilap a németországi helyzettel foglalkozva azfclrja, hogy Hitler el van tökélve arra, hogy a választási eredmények a saját maga javára korrigálj ^ ha kell erőszakkal i s , /Cllitólag már minden szükséges intézkedést megtett arra vonatkozólag,, hogy a kór- | minyhatáUiat átvegye. Hitler egyik hive Rus képviselő a Holzmindenben gyűlésen kijelentette, hogy július 31-e ut á n Hitler fogja átvenni az ur almát bár-