Lapszemle, 1932. június

1932-06-23 [1386]

saillesi status quo megváltoztatására Neme törszágnak minden békés eszközt fel kell használnia. Ez az értelme az egész német külpoli­tikának. Francia körökben még azt is hangoztatják, hogy - Németor­szágnak kell valamit tennie Lengyelország megnyugtatására. Ez egy olyan követelés, amelyet minden német kormánynak kereken vissza kell utasítania. A keleti Locarno Németországon mindenki számára tárgyta­lan. Ami pedig a Berlin és Moszkva közötti viszonyt illeti, abban a tekintetben világos, nemzetközileg ismert szerződések léteznek. Né­metországnak Lengyelország által való katonai és politikai veszé­lyeztetése olyan nagy, hogy már ebből az okból egyedül sem tehető megfontolás tárgyává a fennálló viszony megváltoztatása. A Petit Párisién lausannei tudósítójának Papen-interjujá­hoz á Deutsche Tagesztg. /21-171/ megjegyzi, hogy illetékes berlini helyen megerősítik azt a tényt, hogy a birodalmi kancellár "feszte­len beszélgetést* folytatott ezzel a tudósítóval és hangsúlyozta a német politika békés tendenciáját. Tekintettel arra, hogy a saarvidékre vonatkozóan olyan francia tervek merültek fel, amelyek e területnek a Népszövetség fennhatósága alatt való igazgatását a népszavazásról szóló rendel­kezések megkerülésével kívánják meghosszabbítani,, a Saarvldék párt­jai, a kommunisták és a szociáldemokraták kivételével az országta­flács június 20-ikl ülésén nyilatkozatot olvastak fel, amely kijelen­ti, hogy a saar-kérdés megoldásának nem szaoad másképen megtörténnie, mint ugy, hogy az egész saarvldék politikailag és gazdaságilag fenn­tartás nélkül csatoltatik vissza a Német Birodalomhoz. Ha Francia* ország nem nyilvánítaná előbb hajlandóságát a Saar-kérdés ilyen meg­oldására, akkor a megoldás az 1935-ikl népszavazással fog megtörtén­ni. Ez a népszavazás semmilyen feltételhez nincsen kötve és abban/ &z időpontban minden körülmények között meg kell azt ejteni, /DAZ. 22-285

Next

/
Thumbnails
Contents