Lapszemle, 1932. június
1932-06-02 [1386]
Román és erdélyi magyar-német lapsz, 1932• június 2* I román vezetőpelltikus, aki Parisban tartózkodik / Ugyancsak || a Nagyvárad 1 jelenti., hogy a londoni flnanclal News rész- 1 leteket közöl a Rlst-jelentésből,; de hogy milyeneket, azok* I ról már nem számol be bővebben a jelentés A bakaresti Tudományos Akadémia ls kibaktatta Jorgát, még pedig a miniszterelnöki bukásával majdnem tel• • m> m» ™* "~~ jesen egyidejűleg, mint az Ellenzék 1 jelenti Vagyis alaposan rájár a rud Jergára Nem ls igen lehet megállapítani. 1 hogy közismert hiúságának a két bukás közül melyik fájhat I erősebbem Most folyt le az Akadémia közgyűlése,melyen megválasztottéig a társulat uj elnökét. A jelöltek között első I helyen Jorga állott /még mint miniszterelnök és kultuszminiszter/akivel szemben azonban Marlonesca, Mrazek és Sinimmesca egyetemi tanárokat ls jelölték, vagyis éppen azo kat, aklki.ol Jorgának ugyancsak a szertelenségéből kifolyólag emlékezetesen meglehetős éles konfliktusa volt Az elnökválasztásból Mrazek professzor került ki győztesen nagy szótöbbséggeltehát Jorgát súlyos vereség érte, annál ls inkább, mivel Jorga az Akadémia megelőző elnökválasztása- |i bői ls kibukott» amin már akkoriban ls annyira megsértődött hogy lemondott az Akadémiai tagságáról és csak "kérlelésre" I vonta vissza ezt az elhatározását, Az Idegenek szigorúbb ellenőrzéséről kormányren- I deletet jelent az Ellenzék 1* A szokásos júniusi évi ellenőrzéssel kapcsolatban utasít a rendelet a tartózkodási engedélyek szigorúbb kezelésére* A román postatarifa csökkentését már Jelezte a szemle. Annál feltűnőbb most a Keleti Újság 1 szerint, I