Lapszemle, 1932. június
1932-06-20 [1386]
Román és erdélyi magyar-némát lapszemle, 1932;, június 20, elégtételt nem szolgáltat a román lapdarugók szövetságének. Eia-sfr haégi ügyek,. Nagyvárad után Marostorda és Hunyad-megyében is .1 elölt a magyar V A rt helyi tagozata, Marosvásárhelyt négy magyarpártit vettek be a négy román mellé az átmeneti bizottságba' A Párt lapjai /ÍZel%t± Újság? Nagyvárad és Déli Hirlap/állandóan hirdetik, hogy a helyi tagozatok mindenfelé az önálló listák mellett döntöttek és nem akarnak hallani a nemzeti parasztpárttal való választási kartellről.Kisebbségi blokk' ról már nem beszél senki.A Keleti Újság /20/hozza a június 26.-1 nagygyűlés meghJrvój|t és bejelenti, hogy a magyar párt '.-zen az ülésen dönt véglegesen a választásokon való magatartásit illetőleg'/ A német Párt p aktumja valószínű a kormánnyal,mert mint a ti ne svári lapokból lát szik, a némít községekben majdnem tiszta gváb átmeneti bizottságokat áHitott a belügyminiszter a községek élére' köztük akkora községben is mint Zsombolya, egyetlen románon kivül minden tag sváb, - A Sieb D. Tagebi /19/hozza a szász néppárt határozatát,amelyet ez csütörtöki ülésén hozott és az egység érdikébin együttműködés re kéri fii az ÖSSZÍS nemit pártokat ugy hogy még személyi ellentétek se legyenek a választásogi, - A bukovinai német néptanács is ülést tartott és ezen kimondta. hogy a németországi nemzeti szocialista párt programijának mindyn lényeges részét több mint 3 évtizede hirdeti már a bukovinai németség politikai képviseleti kizárólag a zsidókra vonatkozó programpontra vonatkozólag nem ért egyet véli Éppen azért nincs szükség Bukovinában német nemzeti szocialista pártái akitá sra, a flgptanács minden ilyen kísérletet elitéi és ragaszkodik a német pá*tegységhite . /sieh.D,. Tagebi-9/ i\z ukrán &ÜCt előbb a kisebbségi, blokk létraj öttében bizott. aztán önállóan akart f ellépni .végül azonban attól félvén, hogy nem Kswlrctá