Lapszemle, 1932. június
1932-06-09 [1386]
kamatokat lényegesen le kell szállitani, mert a mezőgazdaságban uralkodó mostani viszonyok tarthatatlanok, Benes pártja az állam rendelkezésére boosájtja a Stribrnyéktől kapott pénzeket . A Benes-féle Cseszké Szlovo /&/ i'eltünő helyen jelenti hogy a pénzügyminisztériumot a nemzeti szocialistapárt végrehajtó bizottsága értesitette, hogy a párt rendelkezésére bocsájtja azokat az össeegeket, amelyeket a Stribrny testvérei-tői pártcélokra kaptak és amelyekről megállapították, hogy azokat Stribrnyék bűnös manipuláció utján az állam megkárosításával kerestek., Azt a pénzt amelyet a párt a Stribrny testvérektől kapott, a nemzeti szocialisták az utolsó fillé±ig beszolgáltatják az állampénztárba és lérf-, hogy a fizetést évi részletevbea teljesíthessék* A párt az első részletet már be is fizette a pénzügyminis zteriumbap . A prágai nuncuius-affér uj fejleményei„ Jelentettük annaüdején, hogy Kordaca,a lemondott prágai érsek Sanda dr. a cseh egyetem teológiai tanárának közreműködésével több újságcikkben kritizálta Ciriacci prágai nuncius eljárását* Sanda tanárt ezért egyházi funkcióitól eltiltották, egyben padig elrendelték, hogy ne taníthasson tovább az egyetemen, A napokban Sanda átiratot kapott a prágai nunciustól amelyben közli vele, hogy megbocsátást nyer, ha a nuncius ellen irt cikkeit visszavonja és nem reflektál a tanári állásra. Sanda tiltakozott az ellen, hogy a nuncius saját ügyében biró legyen, egyben pedig kijelentette, hogy a cikkeket nem vonhatja vissza, mert az igazságot nem lehet visszavonni. Tanári hivatását továbbra is be fogja tölteni, mert a csehszlovák törvények erre neki jogot adnak. A nuncius erre az excommunieátió kilátásba helyezésével megtiltotta Sandának, hogy a theo?ogiai fakultás küszöbét átlépje* A me nnyiben ezt mégis oegtenné,