Lapszemle, 1932. május

1932-05-27 [1385]

állam jegyekkel egyenértékű váltópénz lesz,, A köztisztviselői fizetések tárgyában a szemle már jelentette azt a legujabb"megoldást", Hogy a májusi Il­letményeknek egyelőre csupán a felét fizetik ki, a másik fe­lét esetleg majd júniusban, az elmaradt hét hónapi llletmé­nyékről pedig egyelőre szó sincsen. A félhivatalos cuvantul 24 főhelyen s öklömnyi betűkkel cáfolja a híresztelést, han* goztatva. hogy igenis a kormány a köztisztviselői fizetésekel loo %-osan kiegyenlíti. Ámde a Reggel 26 máris jelenti* hogy Aradra megákezett a köztisztviselői fizetésekre kiutalt ösz­szeg ,még pedig mindössze annyi, hogy a májusi Illetmények­nek még csak nem is a felét hanem csupán negyedrészét fede­zi*. Nyugdijakra viszont egyáltalán nem érkezett pénz* Jorga 800 ezer leles francia könyv-panamáját már jelentette a szemle A 23-24-1 bukaresti ellenzéki la­pok /Adeverul, Lupta/, de főleg az üniversul 25 szinte kéje­legve tárgyalják az esetet. Maga Jorga miniszterelnök és kultuszminiszter arra a mindenesetre furcsa elhatározásra jutott.mihelyt nyilvánosságra került az ügy és a lapok per­traktálni kezdték hogy összehivatta a bukaresti újságírók szervezetét és meghurcoltatásáért mint újságíró ettől a tes tülettől kért elégtételt. Ennek megfelelően a félhivatalos Cuvantul 25 már büszkén jelenti is, hogy az egész ügylethez Jorgának semmikőze., mert a szőbanforgő francia könyvrendelést nem ő,, hanem a Nemzeti Könyvtár eszközölte..

Next

/
Thumbnails
Contents