Lapszemle, 1932. május

1932-05-04 [1385]

tospn egybe és igy sajnálattal kell egyes magyar szigeteket idegen fc ­perium alá helyezni. Ebből pedig az tűnik ki, hogy a békediktátum al. kotói nem is sejtették, hogy a magyar nép törasérel összefüggő mil­liós magyar t cinegek kerüljenek idegen uralom alá. Kimutatja azt is, hogy a Killorand-levél szerint népszavazást azért nem kellett elrendel­ni,, mert úgyis minden nép a saját fajtájához fog húzni, EZ is mutat­ja, hoey a milliós magyar tömegeket nem akarták elvonni Magyarország tói Ha tehát komolyan akarják a békét, ezt az igazságtalanságot meg kell. változtatni Ez nem kardcsörtet éa és nem fennhéjázás a r e v i z iefe mindig béke gondolatnak fogta fel,a magyar nép van olyan bölcs, ho<?y ha orvosolj ák Tr iaion kiáltó igazságtalansapait ha jlandó megcs inalni s zomszédaival a gazdasági együtt működi ot A Duna-kérdés ügyében a "Budapesti Hírlap* közli a "Paris Midi" genfi tudó Bitójának azt az értesülését, hogy a francia válasz­tásokra való tekintettel uz öt nagyhatalom fődelegátu sainak május kö. zepére tervezett összejövetelét június elejére halasztják el. ­A "Hgyarság" paris i tudósító ja tollából a lap elején közli, hogy t francia pet választ ás ok dönt ik el Középeurópa és a Duna-meden­ce sorsát A oikkiró azt mondja, hogy bármilyen legyen is a május 8*-i pót^álasztások eredménye . a magyar közvélemény örömmel látná, ha ab­ból egészséges parlamenti többség kerülne ki, Franciaország növekedő érdeklődése a dunai kérdésben azt bizonyltja, hogy Magyar orsz ág és Franciaország között igenis elképzelhet ő és lehetséges epy érdekközcs. ség* A magyar közvélemény azonban neaacsak ennek az érdékközösségnek a jegyében, de elsősorban magának Irahciaofrsz ágnak érdekében, kívánj az egészséges parlamenti kormányzás biztosítását- * A magyar álláspont a leszerelési konferencián, & mai lapok, főként a "Nemzeti üjság M , "Budapesti Hirlap* mai szénában közli a gsi fi jelentést amely ismerteti ííánássy-Megay Ernő altábornagy felszólt

Next

/
Thumbnails
Contents