Lapszemle, 1932. május
1932-05-03 [1385]
A francia válását ások eddig ismert eredményeiről részletes t'udósit ásókat közinek a lapok, kiemelve, hogy eddig csak 248 kerületbenvan végleges eredmény, 357 kerületben pedig pétválasz tás lesz s hogy a volt aképpeni döntőmérkőzés május 8-án fog lezajlani, A mandátumoknak a pártok közötti megoszlását minden lap pártállása szerint iparkodik csoport osi tani és kidomborítani* Valamennyi lap megegyezik azonban abban., hogy meg nehéz véleményt mondani a végső ered menyről. A baloldali lapok, főként a "Magyar Hirlap" különösen kidomborítja Jfcrriot radikális szoc ialist á'part j anak"áz előretörését. A francia sajtó is tartózkodó egyelőre. Az eddig érkezett párisi jelentések szerint a baloldali fr.ancia lapok bizakodnak, a jobboldaliak pedig óvatosságra intenek.A "Temps" köztársasági koncentrációt proponál az összes középpártok részvételével.- A «*esti Napló" párisi jelentése szerint i3 ez a legvalcszinübb megoldás.A budapesti francia követség és összes külképviseleti hivatalok május l .-én beköltöztek Károlyi We gróf budai dunaparti palotájába, amelyet a francia állam már régebben megvásárolt.Belpolitika. Az 1932/193 3. évi költségvetés tárgyalását a képviselőház hét fen megkezdte.,A költségvetési vita első szénoka Rassay Káról y volt, aki beszéde keretében ünnepélyesen felszólította a miniszterelnököt ,hogy teremtse meg a nemzeti egység kormányát. Éber Antal intézményes takarékosságot sürgetett, Túri Béla a kereszténypárt első szónoka rámutatott ugyana kormányzati politika egyes hibáira, de kidomboc itot ta azokat a mementíimokat, amelyek miatt a kormány költségvetését elfogása, ülés József az ifjúság elhelyezkedésének megkönnyítését süi ge tto . A "Magyar Hírlap" és PS "Újság" tudni vélik,hogy B ethXen