Lapszemle, 1932. május
1932-05-12 [1385]
Albert Lebrun 1 ett_ a_ f ran_cla_ jcözjt_áj_s^_sá_g__uj__el_nö_ke_. Az uj elnök 61 éves, lotharlnglai születésű, többizben volt miniszter, igy: Calllaux kormányában 1912-ben, gyarmatügyi, majd ugyancsak gyarmatügyi miniszter Polncaré kormányában 1913-ban, ugyanabban a kormányban később pár napig hadügyminiszter volt. A háború végefelé 1917-ben Clemenceau kormányának lett tagja, ahol a blokádügyi és a felszabadított területek ügyelnek tárcája Volt az övé. 19JO éta szenátor, 1926 ó£a a szenátus alelnöke, majd 1931 óta elnöke lett. Megválasztása ellen csak az oeuvre tiltakozik, mert a régi képviselőháznak a lap szerint nem volna joga a köztársasági elnökválasztásban résztvenni, tekintettel arra, hogy a most lefolyt képviselőválasztások tanúsága szerint a régi Kamara öem hü kifejezője a mai közvéleménynek. Heljesebb lett volna, ha az elnökválasztást most csak formailag tartják meg, az uj Kamara összeülése után a megválasztott elnök lemondott volna s uj elnökválasztást tartottak volna. Ez esetben Painlevé lett volna elnök. Bár Lebrun szeméfye ellen a lap nak nincs kifogása, annyi bizonyos, hogy a mostani képviselőválasztásokon kifejeződött közhangulat alapján éppen nem lehetne elnök. Franciaország^ 193 l.-l_ népesedésig statisztikáját közli a Temps 11. Az összlakosság száma: 41,834.923 lélek. Az 1931-ik évben 730.349 születéssel szemben 680.710 elhalálozás történt, a születési többlet tehát mindössze_49.639 /:az előző évben a kétszerese volt':/.