Lapszemle, 1932. május
1932-05-11 [1385]
• Belpolitika Megjelent az amnesztia-rendelet a május lo-i nemzeti ünnephez A Déli Hírlap 11 ismerteti Eszerint lo ezer Jelig bárminő kihágásbői vagy vétségbői eredő pénzbir ságot elengednek io ezer leitől öo ezerig a felét 5o ezer leien felüli bírságoknál pedig 8 negyedét engedik el 2 nőnap ig terjedő szabadságvesztéseknél! a teljes büntetést eien gedik Két nőnapon felül 1 évig a felét 1 évtől 5 évig 8 harmadát és 5 éven íelül pedig az egy negyedét engedik el a szabadságvesztéseknek Hadirokkantak ezenfelül is méltányossabb kegyeimet kapnak, A kegyelem n es vonatkozik az állam ellenes bűncselekmények miatt kirótt oüntetésekre sem pedig a köztisztviselők által elkövetett sikkasztásokra és közök irat-hamisitásokra Nem vonatkozik folyamatbanlévő ügyekre hanem csakis jogerős büntütésekre A Jorga-Argetoianu-kormány átszervezése immár komoly stádiumba jutott Állitőlag a belgrádi kisantant konferencia beiejezését várják meg vele illetve Ghica külügy miniszter hazatérését onnan A kormányátszervezés legnevezete sebb tlppje ugyanis a Déli Hírlap 11 szerint hogy Mitilineu lesz az uj külügyminiszter Ghlca pedig visszamegy- Rőmáoa YJ> vetnek A minisztériumok felesleges szinekuráző tisztvi selőit támadta minap Gafencu volt államtitkár a lapjában' az Árgusban Kimutatta és kifogásolni merészelte,, hogy pélfl*-