Lapszemle, 1932. május

1932-05-02 [1385]

Tardleu-féle dunai tervvel, melybe Bulgária szeretne bekap­csolódni, s ezért szeretné románia politikai támogatását megynerni. Olyan oél ez, amely közvetlenül érdekli Francia­országot is.. Román részről bár általában szívesen látják e közeledést, néhány kifogást nem hallgatnak el, Így egyesek ^ azt kívánják, hogy a_bolgár-jugoszláy^ylszony is javuljon meg,mert enélkül őszinte bolgár-román közeledés sem élhet sé­ges, Mások attól tartanak, hogy Bulgáriának a dunai tervbe való bekapcsolódása a terv megvalósítását veszélyeztetné. ^-JJ^9szláv ^ellenzékig pártok^Temps_30_ Sud-Est_ távirata szerint közös programmot akarnak kidolgozni, mely szerint az államot föderatív rendszer alapján szerveznék meg, 3-4 nagyegységbeü. Erről tárgyaltak a régi ellenzéki 4 pártok vezérel: Davidovles, Trlslmovlcs. Jovanovics és Behmevlcs, Korosecz as értekezleten nem vett részt, A ter­vezett ellenzéki blokk csak elvileg állna közös platformon. Programmtervezetet külön futár vitte Zágrábba ^acseknek. Másrészt az a hir is elterjedt, hogy a jugoszláv kormány maga is föderatív rendszer bevezetésével foglalkozik. E terv részletel még hiányoznak Az E r e__Nouye 11 e_30 tréfás-gunyos karcolatban teszi szóvá azt, hogy a magyar képviselőházban egy hölgy és ud- i varlőjának csőkolóözása, milyen felháborodást váltott ki.

Next

/
Thumbnails
Contents