Lapszemle, 1932. május

1932-05-10 [1385]

vesztegetni; akiket kellett, az adóhivatali főnököt, a referenst, mi­niszteri tisztviselőket, Támbizot t ságot., a bizottság elnökét külön stb A vámcsalások érdekében 70,000 dinárt adott ki, az újvidéki fiók meg­alapításáért 150,000 dinár pénzt fordított hivatali vesztegetésekre 20,000 - 40,000 dináros tételekben Piktiv Uflekkel könyvelték el e­zeket a kiadásokat ós a mérlegbe is igy kerültek a budapesti központ utasításai szerint Pavlovlcs Milos, a cég elbocsátott tisztviselője, aki bosszúból feljelentette a céget adóeltitkolásért, tanúvallomásában maga is beismerte, hogy sok pénzt kellett a cégnek az ő idejében is hivatali ve sztengetésekre forditani. A tárgyalás előreláthatóan napok­ig tar^ - ­A Oric ismerteti a belgrádi PoUtika és a laibachi Szlovenec ^/azonos szövegű s valószínűleg a sajtóirodából ktildeött cikkét, mely Bethlen István grófnak a Revíziós Liga elnökévé történt magvai aszta sa­ vai foglalkozik Bethlen ezzel mintegy szimbóluma lett a békeszerzői&é­sek megváltoztatását követelő európai politikának és rögtön megélénkl tette a Liga életét Budapesten és Debreczenb n nagy népgyüléseket tart ahova olasz fasizta és német ^hitlerista küldöttségek is fognak érkez­ni. Belgrádi politikai körökben komolyan mérlegelik* hogy az európai béke <3zempontjábó y megeogedhető-e, hogy Bethlen gróf szitsa a valódi irredentizmust és nem legjobb lenne-e az egész mozgalomnak még idejé­ben végetvetni A kisantant államai a mostani belgrádi konferencián ezzel a kérdéssel foglalkoznak legkomolyabb pontként. Mindenesetre a legteljesebb szolidaritásban járnak el ffem szabad a magyar irreden­tizmust európai talajon megtűrni és nem is fogják megtűrni. Az Avala tévédresből ugy adta le a aájus 1,-j budapesfrl annc. Parti telefonfülk e felrobbanta álnak hirét , hogy a z Bécsben történt éa "

Next

/
Thumbnails
Contents