Lapszemle, 1932. május
1932-05-04 [1385]
után kimutatta 3 hogy mig az orosz menekültek, vagyis az orosz akció 1930-ban összesen 17 és fél millió koronájába került az államnak, ugyanakkor Ruszinszkó magyarságának kulturális céljaira mindössze 1300 koronát adtak, illetve csak ezret, mert az egyik egyesület•amelynek 500 koronát akartak adni, ezt a koldusalamizsnát vissza utasította Prágában van orosz jogi egyetem, ellenben a magyarságnak a köztársa ságban mai napig nincsen egy kiépített főiskolája, de még csak egyetlen magyar fakultása sem A kormánynak rendszeres elnemzetlenitési törekvését a zárszámadás adatai hivatalosan is bizonyítják* Mert sehol az egész zárszámadásban egyetlen tétel ninosen. amely kimutatná. h pgy magyar kulturális, szociális és gazdas ági jólé tre a korm ány vázlat ait is adott volna a közpénzekből, Maszaryk elnök mondta, hogy minden kisebbségnek annyi joga lesz amennyit kiküzd magának Kát mi kijelentjük - végezte Kokky - hogy nem 3zününk meg harcolni nemzetközi szerződésekben s az alkotmányban ia biztosított jogok teljességéért Is elégedetlenek leszünk mindaddig, amig e jogokat nekünk valóban reg nem adják. /P M.Hirlap 3 / gQOQ-rffi jpoo,k.Q,rpftára, aaáliUiQtfr lg. a kUlfölrtxe eddig szabadon kivihető devizák határát Trapi pénzügyminiszter ujabban kiadott rendelete,,- A korlátozó intézkedéssel kapcsolatban a prágai utazási irodák szöVetsége, a hajóstársaságok és a külföldi, csehszlovák penzió és szállótulajdonosok képviselői gyűlést tartottak, amelyen az összes felszólalók éles szavakban foglaltak állást az intézkedés ellen és azt hangsúlyozták, hogy az az államnak és a fürdőhelyeknek is csak kárt fog okozni. A nyár közepén rendezendő szokolk^ngres3zusnak Prágában sem lesz meg a kivánt sikere, mert Jugoszlávia megtorló intézkedéseket_fog életb eléptetni , A gyűlés összes résztvevői egyhangúlag azt követelték, hogy továbbra is a korábbi 3000 korona engedélyezett öszszeg maradjon meg a vasúti és hajójegy beszámítása nélkül,,/H,3 /