Lapszemle, 1932. április
1932-04-16 [1384]
A Jaelga-holland tárgyalásokat, melyeket a Temps nemrég harangozott be, a Temps 12 brüsszeli cikke szerint bizonytalan iűőre elhalasztották. A spanyol köztársasági rezsim első évének kormányzati eseményeit foglalja össze a Temps 15, mely cikkének végén kiemeli, hogy a francia kormány súlyt helyezett arra, hogy az ifjú köztársaság iránt érzett nagy rokonszenvét kifejezze többek között azzal is, hogy a Foch cirkálót Valenciába . küldte, a nemrég ott időzött spanyol köztársasági elnök üdvözlésére, 9_§..1_2_2_l_i ,ti_ka_ i Herriot lyoni beszédét, melyben alaposan megtépázta a kormány küi és belpolitikáját valamint pénzügyi politikáját, a kormány nem hagyhatta sokáig szónélkül s Bouenben Reynaud Igazságügyminiszter sietett rá válaszolni A miniszter beszéde_röviden ebben foglalható össze: Minden amit a kormány és a mögötte álló többség csinált, csak jó volt. Ellenben ha_a baloldali_kartel kerülne hatalomra, Franciaország kikerülhetetlenül gazdasági és pénzügyi katasztrófába_zuhannao A miniszter ezzel elővette tehát a jobboldalnak azt a kipróbált s eddig bevált jelszavát, mely az utóbbi években elgáncsolt minden baloldali orientációjú kormányalakítási kísérletet is. Beszédében azt mondottá, hogy a Franciaországba iíányulő nagy arahybeözörilés bizonyltja, mennyire becsüli a külföld a mai kormányzatot. Igaz, hogy ez az arany tömeg nem telepedett végleg le Franciaország-