Lapszemle, 1932. április
1932-04-13 [1384]
Között. Egy konföderáció* megalakításának előfeltételei ma még nincsenek meg, a ennek a gondolatnak legmesszebbmenő hivai is legföljebb időszaki konferenciát terveznének az :,rdekeit országok között fölmerülő viták megvizsgálására. Ezt a politikát Gratz külügyminiszter korában maga is szóba -ózta Eenesnek a brucki tanácskozásokon. Gratz azonban kény* telén elismerni, hogy még a közeljövőben sem lehet számítani egy ilyen elgondolás megvalósítására. Először el kellene ••intetni annak a feszültségnek az okait, amely Magyarország és szomszédai között fennáll; a jpolitikai együttműködés fő ^k_aj^ájy_ai__ _az.JL-lA ö A a JJlK.» amelyek fölösleges módon csonkították meg Magyarországot. Ezt az akadályt ma elhárítani nem lehetne, A gazdasági együttműködésnek csak ártana tehát, ha azt ugy fogná fel valaki, mintha az első lépés lenne a dunai konföderáció felé. Az utóbbit a dunai államok politikusai ma sem kívánatosnak, sem megvalósíthatónak nem tartják. A gazdasági együttműködés kérdését tehát a politikai közeledés ügyétől függetlenül kell tárgyalni. Ami a gazdasági együttműködést illeti, ez ellen az osztrák és cseh agráriusok és a magyar ipar részrérői lehetne ellenvetéseket várni, ezek az ellenvetéesk azonban Gratz szerint alaptalanok lennének,még pedig azért, mert senki sem gondol a dunai államok között leendő teljes vámunió megvalósítására, hanem az érdekelt államoknak módjukban állna féltett termelési ágaikat bizonyos védelembe részesíteni. A gazdasági együttműködés formája Gratz szerint a preferenciálls rendszer kellene, hogy legyen, ez biztosítaná ugy a magyar, mint a cseh