Lapszemle, 1932. április

1932-04-09 [1384]

és a üüiiai államok küzöttl vámuniót javasol, Tarűieu előre látta, ezeket a nehézségeket s éppen ezért ajánlotta, hogy a négyes konferencia tevékenysége szorítkozzon arra,hogy az öt dunai államot hívják fel a közvetlen tanácskozásokra. Ezt ugy lehetet volna elérni, na Franciaország és Anglia meg­szövegezték volna a dunai államokhoz intézendő felhívást, s azután együttesen igyekeztek volna megszerezni Berlin és Roma hozzájárulását, így azonban attól kell tartani, hogy a dunai terv az európai uniós terv sorsára jut,- A Débats 8 szerint Olaszország ellenállása elsősorban a kisantant ellen irányul, mig a német akció az Anschluss és azután a germán Mitteleuropa megvalósítását célozza,'mégpedig Cseh­ország bekerítésével A Dunavidéket a németek a maguk va­dászterületének tekintik, Áz sikerül-e a német-olasz ellen­akció, az angol kormánytól függ., ha London szilárdan támo­gatja a francia tervet és nem törekszik összeegyeztetni azt amit nem lehet, akkor sikerülhetne keresztülvinni a dunai tervet. Ellenkező esetben kudarc lesz belőle s a középeurő­pal helyzet rövidesen rendkívül súlyossá válik, Itt is csak az angol-francia entente hozhatna eredményeket. Egyébként valószínű, nogy Londonban semmit sem fognak határozni, ha­nem az Ugy később ujabb konferencia elé kerül,- A Matin 7 is általában ilyen értelemben támadja a német-olasz ellen­akciót, mely már eleve kudarccal fenyegeti a négyes konfe­renciát. A kudarcért természetesen Berlin és Róma lesznek felelőssek.- A jQU£hal_de„G|neye®londoni levelezője azt fejtegeti, hogy Németország és Olaszország nincsenek abban

Next

/
Thumbnails
Contents