Lapszemle, 1932. április
1932-04-30 [1384]
k készülő tó törvénnyel foglalkoznak a fc9,~i lapok. A Pr.Prt sasé kiemeli, hogy a saj tó szabad ság mennyivel íukább érvény* sült a javaslatban, a Tag hl. azonban kimutatja, hogy csak látszólagosak a könnyítések ós mmk aS uj sajtó törvén^nek sincs semmi köz* - Raj tó szab ndsághoz. A Boh. /*Í8/ ism*rt*tl v*zércikkéb*n a cseh szociáldemokrata Sztivmnek, a képviselőház alelnökének az agrárpárt elleni vádjai t. Szlávik ü«lügymini sztor,a harcias agráriusok v*zér*, a szénsztrájknál határozottan a kommunistáknak kedvezett, mert pártjának az a taktikája, hogy a szociáldemokratákat a kommunistákkal gyöngittetik meg annyira, hogy az uj választásnál megint cs*h polgári többséget lehet összehozni* Sztivin kijei enti többek közt, hogy ebből a célból a belügyminiszter és szervei sok kommunistát rendszeres fizetéssel tartanak szolgál atukba n. & kormánypárti 1) landpost /28/ 9 kormány takarékossal rohamát teszi nevetségessé Bgy kisebb vasúti pályaudvar engedélyt kért petróleumom kanna beszerzésére és erre Prágából £01ön bizottságot küldtek ki annak a megállapítására, szükséges-e ez a kanna. L&ntbo© a bizottság szükségesnek találta, 12 koronáért sikerült meg/euni a kannát, a bízott ság kiszállási koltsr'ge azonban ezer korona körül járt Pénz nincs semmire, de azért Lundenburgban ugyancsak a vasút emlékoszlopot állíttatott 300,000 korona költségen a még be sem fejezett vasúti vonal részére, pedig a vonalnak mindössze l/ö-e épült még ki. Ankarában a cseh követség részére rengeteg millió költségen építették meg a legszebb ottani palotát* amilyen a nagyhatalmaknak sincs, Tgyancsak tfuropa öszszes külügyminisztériumai közül a prágai a legnagyobb, legdrágább és legelegánsabb palota.