Lapszemle, 1932. április

1932-04-02 [1384]

főelnöke a Frankfurtban és wiesbadenben megjelenő "Frankfurter Volksblatt í: és"'Nassauer Volksblatt ,: cimü nemzeti szocialista la­pokat a birodalmi elnök szük^égrendeleteinek kijátszása miatt március 30-ától április 4-ig betiltotta Ugyanilyen okokból tör­tént a glogaui "Nordschleslsche Tageszeitung cimü nemzeti szo­cialista lap betiltása is A Drezda melletti Bad Liebewerda-ban is öt napra betiltották az ottani nemzeti szocialista lapot: A Germania /1-91/ valamint a liberális lapok közlik, hogy a biro­dalmi belügyminiszter a nemzeti szocialista pártnak a lapbetil­tások ellen emelt panaszát elutasította, mert e lapoknak kisebb oldal-száma, de nagyobb példányszámban való terjesztése a röpira­tok terjesztéséről szóló szükségrendéleti tilalomnak kijátszását képezi, A DAZ» /1-149/ Groener rendelkezését a sajtószabadság meg­sértésének tekinti, mert a sajtószabadságból lassan-lassan az al­kotmányban foglalt betűkön kivül egyéb nem. maradt meg. hiszen már eléggé korlátozva van a sajtószabadság a szükségrendelet által, ezért Groener mostani rendelete egyet jelent a röpiratok számára bevezetett előzetes cenzúrával A Frankf. ztg. /Ó1-^38/ müncheni távirata a "Münchener Post' : cimü szocialista újságra való hivatkozással jelenti, hogy a bajor hatóságok Chiem- és Jungau területekben nagyobb mennyiségű fegyvert koboztak el nemzeti szocialista rejtekhelyekről, Magyarországról "A magyar transzfermoratórium meghosszabbítása?'' felirás­sal közgazdasági rovatában a Frankf ztg. /3l-c38/budapesti E P ­táviratot közöl, amely szerint a kormánykörökhöz közelálló Uj Nem­zedék egy 30 millió p belső kölcsönről és a transzfermoratóriumnak T^vj-lg brazillal mint ára:való meghosszabbításáról beszólt, - Magyar­ország l-6ü millió angol fontnyi kincstári utalványkölcsönenek meg­hosszabbításáról a Voss. ztg, /1-157/ kö?öl jelentést.

Next

/
Thumbnails
Contents