Lapszemle, 1932. április

1932-04-23 [1384]

vető részleteiről különböző formában már eddig is jött jelentés, ami azonban az egységes valutát illeti erre nézve idáig c sak t alálgatásdc láttak napvilágot, a most nyilvánoss %ra jut ott fraida terr megvaló­sítása pedig azt jelentené, hogy az öt dunai állam osak együtt kap na globális kölcsönt egyetemleges közös felelősség mellett, közös v&» lUt a létrehozása érdekében* £ gondolatoknak csak a felvetése is már több helyütt tevés tiltakozást váltott ki s bizonyos, hogy megvalóal tásának súlyos nehézségei lesznek*­A Duna-tervvel kapcsolatban mai genfi jelentések szerint népszövetségi körökben ugy tudják, hogy két-három napon belül elké­szül a nagyhatalmak dunai memoranduma is_ t amelyre a londoni kawferen­•m w* m m *> «e mm mm m* mm — mm mmm — m* ~» w *m mm mm mm mm, mm mm -m mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm cia adott megbizást*­A "Magyar Hírlap" és több reggeli lap Genfből ugy értesülj hogy pénteken ott egy uj Hantos-féle Duna-tervezet forgott közkézen, amely annál inkább figyelőt érdemel, mert állítólag francia körök közreműködésével készült* Eszerint a ^antos-féle terv szerint a dunai államok gazdasági és valutapolitikai szanálása azon az alapon tör­ténnék, hogy Németországnak is hozzá kall járulnia az öt dunai orszfc megkötendő preferencián s rendszeréhez viszont ezeknek az országok­nak biztos itaniok kell Németországot airól^ hogy ez egyezmény hatáljá­nak tartama alatt nem emelnek olyai várakat., amelyek Németországot vagy Olaszországot különösképpen sujtanikv Azoknak az áruknak arám­ját, amelyeknek behozatalában Németország több mint 50 erejéig é» dekelve van, le fogják szállítani s ugyanez a várnieszállitás ér*ény« lesz Olaszországra és Lengyelországra ia„ Ily módon Németország, 0« laszország és Lengyelország a valóságban preferenciához Jutna* A Han­tos-féle valutáris tervezet valutakartelt javasol a dunai államok számára, ami annyit, jelent, hegyeseknek eíp államoknak nem. lenne u#*ft

Next

/
Thumbnails
Contents