Lapszemle, 1932. március

1932-03-21 [1383]

részéről Ismeretesen vad kampány indáit a képviselőházban Boila Romulusz és rajta keresztül a letílnt nemzeti paraszt­párti kormányaralom ellen^ a nemzeti parasztpárt ügyes tak­tikai húzással ezzel a törvényjavaslattal rukkolt elő, hogy hát miért nem ellenőrzik a köztisztviselői vagyonokat, mire a kormány részéről Jorga és a liberális párt részéről Duca kénytelen volt a Mihalache-féle javaslatot tárgyalás alapja ul elfogadni. Ám, hogy ha a javaslat törvényerőre emelkedik is,, ténylegesen a köztisztviselők panamázását fogja-e meg­akadályozni , az nagyon is kétséges A javaslat ugyanis épp a feljelentőket fenyegeti olyan súlyos b ültető szankciókkal hogy ezentúl aligha meri már valaki szővátennl a közpénzek kel való panamázást. A javaslat lényegesebb intézkedései a következők* Mindenki, aki román területen ldük és 1914 aug 15-lke óta bármilyen természetű közhivatalt töltött be s fel­szólítható arra, hogy Igazolja vagyona eredetét Ezt az ellar őrzést az ítélőtáblák és a Semmitószék eszközlik A táblák erre a célra 3 bíróból álló bizottságot alakítanak, mely akár hivatalból jár el, akár feljelentésre, de névtelen fel­jelentést csakis azon esetben fesz figyelembe, ha ez konkrét bizonyítékokat tár fel A tárgyalás titkos Viszont ha ezen a tárgyaláson a feljelentést alaptalannak találják, a bízott ság a rosszhiszemű feljelentőt sújtja minimálisan 3 hónapi , maximálisan 7 évig terjedhető elzárással, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Külpolitika, Ksttkc * <3&2-~ A német-román preferenciális szerződés életbe­l£ldL£3t&3L£££l a Dimineata és Univerául 18 adnak a bukaresti lapok közül elsőnek hirt, ezek is még csak a Voss, ztg. vonat

Next

/
Thumbnails
Contents