Lapszemle, 1932. március
1932-03-17 [1383]
túlhaladott álláspontot jelent. E cikk második része is azzal kezdődik, hogy Hitler ellenben . és leplezetlen megelégedéssel állapítja meg, hogy bár az elnöki széket még nem sikerült kivívnia, de az eredmény megmutatta, hogy ez a párt Németország legnagyobb pártja és a legmegbízhatóbb erőket tömöríti magában A német nemzeti szocialista párt erősen felfelé ívelő politikai karrierje leghűbb képét mutatja annak a fejlődési folyamatnak, amelyen Németország fiatal generációjának nacionalista ereje és öntudata előre halad a kitűzött cél felé, A Stampa /15/ .hangsúlyozni kívánja, hogy amikor az elnökválasztás eredményével kapcsolatban néhány megállapítást tesz, távolról sincs szándókában azonban beleavatkozni egy idegen állam belpolitikájába. A tartózkodás és a bele nem avatkozás dicséretreméltó példáját szolgáltatta egyéként az egész olasz sajtó a német választási kampány alatt. Most azonban, hogy a választás megtörtént egyebek között azt is megállapíthatja, hogy az a rendszer, amely ellen a német nemzeti szocialista mozgalom harcot hirdetett, az a rendszer minden eresztékében recseg és ropog és kétségtelenül szétment volna, ha mindenféle körülmények kihasználásával nem sikerült volna védőbástyául odaállítani a Németországban nemzeti hősként tisztelt Hindenburg alakját A szociáldemokrácia, amely a republikánus Németország legnagyobb szervező erejenek indult, ma már a dicstelen bukás lejtőjére jutott, A nemzeti szocializmus bátran és sikeresen klállotta a próbát - Megállta helyét tőbbé-kevésbbé megbízhatatlan szövetségesei nélkül is, azután is, hogy meggondolatlanul elhagyták azt Hugenbergék és az acélsisakosok. A választó urnák Ítélete e mozgalomra nézve sokkal kedvezőbb volt, mint amit várni is lehetett volna Ma már a nemzeti szocializmus nemcsak a legnagyobb német pártot jelenti,hanem messze maga mögött hagyja erő dolgában a többieket, és megbízhatóbb erőt képvisel, mint a Hindenburg mögött összebújta-