Lapszemle, 1932. március

1932-03-16 [1383]

Jáoran szenátornak a .nresytarian Magaziné szerkesztőjének adott Interjúját közli a N.Y Times /2 r t'/ amelyben leszögezte, hegy amig a wersailesl szerződést meg nsm változtatják, leszerelésről nem lehet sző A Magasi.néban, á presbytariánus egyhaz/o^rganuma márciusi számában megjelent interjú, során Borah kifejtette hogy a vn&'rsailiesi szerződést okvetlen meg í~ illeni változtatni akár békésen,akár háborúval mert az egy tisztán erőszakra épült háborús cselekedet volt és csákiá a szuro­nyok erejével hajtható végre. Igazságos szerződéssel kell azt helyettesí­teni. A leszerelés* ek Borah szerint Franciaország az akadálya és a fran­cia gondolkodást csak a gazdasági körülmények fogják megváltoztatni Ame­rika nem szerelhet le egymaga v esető szerepet vállalhat a leszerelési mozgalomban., de leszerelni csak a többi nemzetekkel együtt szerelhet le Borah őszintén hisz a leszerelésben de azért nem tartja magát paci­fistának fejtegetései folyamán kitért Éizovjet-Oroszországra is és annak a véleményének adott kifejezést, hogy az egyháznak emberségesebb állás­pontot kellene elfoglalni a 16o milliós orosz néppel szemben '/égül ki­jelentette, hogy nem hive a prehibiciő jelenlegi formájának As Amerikában tartózkodó Kühlmanc volt német külügyminirzter V misztikusan nyilatkozik a %X.^Imé^hak/4/ a francia német viss- -«y várható fejleményeiről A jelekből arra következtet hogy a német elnök­választás és a francia kamarai választások után politikai és konstruktív gazdasági közeledés fog bekövetkezni a két nemzet között, A választások eredményeként Franciaországban a baloldal. Németországban pedig a mérsékelt pártok fognak megerősödnie Tardieu-val folytatott személyes beszélgetései alapján Khülmann megállapítja, hogy Tardieu teljesen tisztóban van a két nemzet, baráti relációim]: fcm.*rsságéval Ezt a tendenciát Tardieu már kabinetjének megalakításával is kifejezésre juttatta Khülmann nagy igeié­gedéssel nyilatkozott Poncét berlini francia nagykövetnek véglegesítéséről

Next

/
Thumbnails
Contents