Lapszemle, 1932. március
1932-03-01 [1383]
volt utána pedig Hitler Adolf elnökjelölt beszélt E beszédnek tartalmát a lap még nem közli, ellenben jelenti, hogy a sportpalotában megtartott gyűlésre annyian jöttek el, hogy tulzsuffoltság miatt ezreknek kellett visszafordulniuk A sportpalotából rádió-átvitel utján közölték a beszédek tartalmát a berlini tennis-csarnokokban egybegyűlt párthívek számára A poroszországi tisztviselők fegyelmi bírósága egy magasabb rendőrtisztviselő ellen lefolytatott fegyelmi eljárása kapcsán újból azt az elvet állította fel, hogy egy rendőrtisztviselonek a nemzeti szociális a német munkáspárthoz való tartozandósága szolgál-iti vénséget képez, mert r a megvádolt ezzel olyan pártba lépett be, amely erőszakkal törekszik a fennálló republiká'nus-parlamentárius államforma megdöntésére , Ezt az álláspontot a fegyelmi biróság egyik Ítéletében már képviselte és abban összhangban járt el a birodalmi bíróság jogszolgáltatásával, amelynek negyedik büntető tanácsa 19úl február 10-íkl döntésében többek között kimondotta, hogyha ujabb időben e párt sajtójában és vezéreinek nyilatkozataiban "legális"' utakról van szó, amelyeken fel akarják építeni a "Harmadik Birodalmat" ugy ez a valódi cél, azaz a fennálló államforma erőszakos megszüntetésének leplezése., A fegyelmi Ítéletet a liberális lapok /Voss * Ztg ^859, Franki'- ztg. <s8-157, stb./ nagy megelégedéssel és annak kiemelésével közlik, hogy állami tisztviselő tehát nem lehet tag ja Hitler pártjának. Ezzel szemben a nagynémet Kreuz ztg. A8-59/ megütközést keltőnek találja a porosz fegyelmi ítéletet és rámutat arra, hogy Groenernek a birodalmi védőrségbe való felvételéről szóló rendelete és ennek ugy általa, valamint a birodalmi kancellár által a birodalmi gyűlésen történt megvilágítása mégis a nemzeti szocialista mozgalom legalitása mellett szólnak, mely felfogás épen ellentétje a po-