Lapszemle, 1932. március

1932-03-14 [1383]

mok összefogásába, vagy megakarja ezt hiúsítani azzal, hogy külöih egyezményt köt elsősorban Ausztriával, Berlin el sze­retné hitetni, hogy Olaszország is támogatja ezt a felfogá­sát, amit a Liberté nem hajlandó elhinni. A Débats 11 fenn­tartással közli, azt a budapesti Radío-táviratot, mely sze­rint március 12-én Berlinben magyar-német pieferenciális szerződést Írnak alá. A hírt hivatalosán nem erősítették meg. A-Jt9J&£.&$ római távirata szerint a maj^ar-olasz és p_s ztr ák r p 1 a. s z _ k e r e s k e d e 1 m í _ egy e zmé ny ek^ főleg szállítási és hitelügyi intézkedéseket tartalmaznak A távifat hang­súlyozza, hogy Olaszországnak Ausztriával ér Magyarországgal való gazdasági forgalma egyáltalán nem olyar jelentős, hogy e forgalom fejlesztése érezhető módon javitratná az osztrák és magyar gazdasági helyzetet, A Temps 12 ismerteti a Pester_Llp^d^cikkét, mely hangoztatja, hogy a francia terv csak az esetben sikerülhet ha a nagyhatalmak előzőleg megállapcűbak egymással. A_Temps_ll__hosszu_prágai^távirata, szerint a cseh közvéleményben kétkedéssel néznek a dunai terv sikere elér Mindenesetre nagy óvatosságot ajánlanak a cseh körök, s han­goztatják, hogy Csehország még kerülő utón sem mondhat le függetlenségének legcsekélyebb parcellájáról sem és_nem_fo r ga dh a t _ e 1 o ly an_ me g p 1 d á s t _ ame 1 y Au s z t r i á t _ é s _ Ma gy a r o r s z ágo t _ cseh_költsegeri_ akarná_ talpraá 1111mi_ Németországnak vagy bármely más nagyhatalomnak a dunai csoportba való részvételét elfogadhatatlannak tartják. Azt az olasz javaslatot, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents