Lapszemle, 1932. március
1932-03-12 [1383]
megmondani, hogy milyen árfolyamon stabilizálják a font sterlinget, de az "bizonyos , hogy Anglia előbb-utóbb visszatér az aranyalapra A legközelebbi nesazetközi agrárértekezletet 'Budapesten tart ják meg. A "Pesti Napló* párisi jelentése szerint De Vaugué marquis a nemzetközi mezőgazdasági bizotts ág párisi döntését közölte a sajtóval, amely szerint a legközelebbi nemzetközi értekezletet a magyar kormány meghívására 1034-ben Budapesten tartják meg-Apponyi Albert grófot a Népszövetség közgyűlése a japán-kinai konfliktussal foglalkozó idŐkStti bizottságba beválasztotta. Magyarországon kivül képviseletet kap a bizottságban SVáj0, Csehszlovákia, Kolumbia, Portugália és Svédország A lapok genfi jelentése szerint a Népszövetség részéről elsőiaben éri Magyarországot ilyen határozott megbecsülés A most megválasztott időközi bizottság már a jövő héten összeül.* Briand temetése napján a magyar sajtóban Briand világtörténelmi egyéniségét a "pester Lloyd" vezető helyén Apponyi Albert gr* méltatja s arra & konklúzióra jut, hogy mórlegelve Bri and béke politi kaját halála nemesek Irsnciaor szagnak, hanem az egész emberi civilizációnak veszt ess ége Walko Lajos külügyminiszter Briand temetésén való részvételéről, ma röTid párisi hijft közölnek a lapok, amely szerint a magyar külügyminiszter pénteké-'n már Parisba érkezett-Egyébként a paris i magyar követség koszorúit- tett a magyar kormány nevében Briand r avat aiára., A német elnökválasztás előesté jön ma az»£sti KUrir" és a "Pesti Hírlap" vezércikkben fogíalkozik'fíi tíer és'híj^nbűrg"mérkőzésével és a "Pesti Hirlap" azoisfclan kiméietlenséggel teljesen lebeosü li Hitler egyéniségét,' amely véleménye szeri ut tákolról sem mérhet 6 MussoUai népvezéri. méreteihez és nagyságához. Majd mérlegelve az