Lapszemle, 1932. március

1932-03-11 [1383]

Iskolai törvényjavaslat tárgyalása kapcsán, mint az Erdélyi Lapok 11 jelenti Hivatkozott arra, nogy ezt a jogot a triano­ni illetve párisi kisebbségi szerződés is biztosit ja más részt a magyar uralom alatt a román kisebbség programmjának egyik sarkalatos pontját képezte hasonló jog követelése. Jorga miniszterelnök illetve közoktatásügyi miniszter azzal vála szolt hogy a jelenleg tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat asupán a már meglévő négy egyetemre vonatkozik,, ellenben majd módját fogja ejteni a követelés teljesítésének a kisebbségi oktatásra vonatkozólag előterjesztendő uj törvényjavaslatában Egyidejűleg azt is jelenti az Erdélyi lapok 11 hogy Sándor Józsefnek Mr csak magántárgyalás során^sikerült bizonyos könnyítéseket elérnie magyar kisebbségi szempontból Jorgátől a szőbanforgő tőrvényjavaslatban is nevezetesen hogy a román egyetemeken a a klsebbségek, etnikailag szervezke dhetne k" am it a törvényjavaslat eredetileg megtilt Igaz egyelőre még csak Ígéretet tett erre nézve Jorga de a törvényjavaslat még nincs liyen irányban megváltoztatva „álmagyar, ,pért _araf l szab ad. egye t eml előadásait betiltotta a r^ndör^ég^ az Erdélyi Hirlap és Eegge" 1 lo sze­rint arra val£ hivatkozással hogy ezek "műkedvelő előadások" már pedig egy kormányrendelet kimondja hogy minden műkedvelői előadás anyagát előzőleg jóváhagyás végett be kell mutatni a kultuszminisztériumnak ÜJaM_SMyar„isi^laMielMÍ jelent a Keleti Új­ság lo Az Udvarhely-megyei színmagyar Alsóboldogfalva község ben az iskolát eddig egy románul perfektül tudó magyar tanító - nwrifUVi TJRVtilTAK 0

Next

/
Thumbnails
Contents