Lapszemle, 1932. március

1932-03-02 [1383]

É.ebriiár 28 március 2 .-I lapok D 0 1 p 0 1 i t i k a • U1 r pgl it ilca 1 .párt, 0% ^a^ar lé trehoznl .Ar^et 0 larui (fOg ftva l 30lentik az Aűeveral alapián a Déli Hírlap és Erdélyi Wpok 2 Hogy mi készteti erre a kormány tagját' Argetoienut, azt nm részletezi Közelebbről a bukaresti lap"* de köztudomásúak azok az ellentétek; melyeket Argetoianu bel és pénzügyminiszter saját kormányelnökével Jorgával szemben táplál. Hogy miért öogával akar összeállni: árira k. viszont meg adja magyarázatát az hogy Argetoianu. eredetileg szintén az Averescu-íéle néppártnak volt a tagia és kormányférfia" mielőt átevezett Bratianuék táborába, majd meg a liberális pártot is cserbenhagyta Goga szereplését illetően pedig a Temesvári Hir lap l. az .Averesc 1 és Goga közötti ellentét olyan klmélyíjlésérő; ir hogy a szakítás immár elkerülhetetlen' de ez magával hozza s néppárt szétszakadását iss éppen erre számítanak az uj párt alakításnál hogy t i á néppártból Goga hívei a jelenlegi kormányzó" többségből pedig Argetoianu hívei egy Igen nagy poll tikai pártot alkothatnak A néppártban ugyanis mindinkább elé gpűet leniednek Averescu marsali ipart diktátori hajlamaival hogy t i katonai módon "napiparancsokat" ad ki a párttagozatoknak ás párthíveknek, másrészt elutasította Goga'kívánságát a párt vezérlőülzottságának összehívására vonatkozólag azzal hogy ez kizárólag az ö pártvezéri tetszésétől függ Mindehhez hozzá

Next

/
Thumbnails
Contents