Lapszemle, 1932. március

1932-03-02 [1383]

Bethlen l atpán gróf ellentmondást nem tűrő véleménye szerint Károlyi Gyula gróf nem elég erélyes a baloldal lefékezésére a most bizonyos átmeneti Időre valamelyik személyes hívét) pl., gróf Klebelsberget sze retné a miniszterelnöki székbe ültetni, akitől aztán alkalomadtán is­mét visszavehetne a hatalmat, mert fél, hogy Károlyi Gyula gróf ural* fsa áxdt't teljesen szétforgácsolódik az egységes kormánytábor. Vógered r »á arra a konklúzióra jut, hogy a képviselőház keddi elnapolása mögött Bethlen Stván grófnak Károlyi Gyula gróf ellen a kormányhat a­lobért folytatott SZÍVÓS intrikája rejlik.i A «Magyarság« vezet őhel yén Eckhardt Tio 0 r cikkezik é3 ő is iparkodik a gróf Károlyi Gyula és gróf Bethlen István között feltéte­lezett ellentétet kiélezni, As általános titkos választójog és a nem* zet i öisszef ogáa szellemében elhangzott minisaterelnöki nyilatkozatot ugy értelmezi, hogy ennek tárgyalapja meg volna, mert gróf Károlyi Gyula szerinte nemtett mást,, mint szerinte átvette a független kis* gazdák prograamjának egyre azét,, azonban még egy átmeneti összefogás la csak akkor lehetséges, ha Károlyi Gyula gróf szétugrasztja az egy. ségespártot % eltávolítja a férges elemeket és szakit a Bethlen-rend* szerrel* A képviselőház elnapolását meggondolatlan cselekedetnek mond' ja. Cikkét azzal fejezi be, hogy harminc nap letelte után derül majd ki. hogy Károlyi Gyula grófnak lesz-e majd ereje szakítani *a rend* szerrel" és kíméletlen ellentámadást helyez kilátásba az esetre, ha a B ethlen-rendszer folytatásával vagy feltámasztásával kísérleteznének A "Magyarság* belső cikkében pedig éppen ugy mint a "Hépsza» va» , ü ethlen István gróf intrikájának tulajdonit ja az elnapolást és azt mondja, hogy amennyire megnyerte Károlyi Gyula gróf pr^graumja az ellenzéket, a képviselőház kormányzói kézirattal történt elnapolása, épp oly mértékben el is távolította tőle, Politikai körök a legma< gyobb bizonytalanságban vannak az előadótt progrw és a mlnlszterelnö

Next

/
Thumbnails
Contents