Lapszemle, 1932. március
1932-03-05 [1383]
szerint történő teljes ujjárendezésével érhető el, Litvánia kizárásival Ehhez az összes nagykorú memelieknek,ugy a memeli területen belül valamint azon kivül,népszavazása szükséges, A népszavazás befolyásmentes lefolyását a Népszövetségnek kell biztosítania Arra kérték tehát a birodalmi kancellárt, hogy a memeli terület feletti német-litván vitatkozást kizárólag a népszövetségi paktum 11 szakasza alapján kövesse tovább. "Tardieu a dunai föderációt t szorgalmazza" felírással és több alcímmel párisi levelezőjenek ^táviratát jiözll j^DAZ L /4-105/ jelentvén, hogy Tardieu a kamarában Csehszlovákiának 600 millió kölcsönéről tett kijelentésében a dunai föderációt is érintette, AZ is valónak bizonyul, hogy Tardieu Genfben a dunai föderációban érdekelt államok összes képviselőivel megbeszéléseket folytatott a dunai terület jövőjéről, A lapok jelentései szerint Tardieu e tervek számára ugy Anglia, valamint Olaszország támogatását helyezte kilátásba. Ami azonban Olaszországot illeti, az ember jogosult annak feltételezésére, hogy a miniszterelnök nyilatkozatainál inkább reményekről volt szó, semmint szilárd tények közléséről- Annak feltételezésére, hogy e remények ma már le vannak szögezve, nincsenek támpontok* Mindenesetre megállapítandó, hogy ugyanazon a napon, amikor Tardieu a kamara pénzügyi bizottsága előtt jelent meg, ugy Budapestről, valamint Prágából jelentések érkeztek, amelyek küszöbönállónak mondották egy cseh-magyar kereskedelmi szerződés megkötését. "Rémület Bécsben az uj dunai föderációs tervek felett" elmen a DAZ. /4-105/ hosszabb bécsi sajáttáviratot közöl, amely jelenti, hogy Franciaország uj dunai antant-tervei Bécsben rendkívüli meglepetést és rémületet keltettek* Még nincsen tisztázva, hogy miért adott kl a bécsi kormány csak késő éjjel közleményt a hétfőn történt demarsról