Lapszemle, 1932. március
1932-03-30 [1383]
Makkal püspök az erdélyi reformátusok főpapja a "Pesti. Napló'' közlése szerint az erdélyi diákszövetségnek adott int ervjujában t öbbek közt azt mondta, hogy "Magyarországon nagyon délibábos szemmel nézik a világot. Nem lát ják be, hogy megváltozott a világ képe, ezért más a kisebbségi magyarok magyarsága, mint a magyarországiaké Aki kibírja a kisebbségi életet, az valóban sokkal életrevalóbb, mint maga az uralkodó nemzetiség, mert saj át nehézségein tanul megélni. Az erdélyi fiatalok tul vannak az első nehézségeken* felvették a versenyt a született románokkal és al is hagyják őket M A becsei szerb hatóságok, amint a szegedi "Friss Újság" nyomán a "Budapesti Hirlap" közli, nagyszombaton 24 magyart letartóztattak azzal vádolva őket, hogy 1018-ban több szerbet megöltek. A letartóztatások kinos felháborodást keltenek, mert rosszindulatú besugáson alapszanak,Ausztria több lap bécsi jelentése szerint /"Pest i Hirlap"/ kereskedelmi szerződéseinek felbontására készül. Áiiitóiag Dollfuss m m m mm m — mm mm mm M. mm mm mmmmmmmmmm>m»mm * föl<*aüvelésügyi miniszter bejelentette volna, hogy az osztrák állattenyésztés fokozottabb védelme érdekében Magyarországgal, Romáriával és Jugoszláviával szemben a július 15-én lejáró szerződéseket meg akar jak szigorítani. m A csehszlovák faexport a "Pesti Napló" közlése szerint IISQ'O waggon vesztességet szercadett a magyar-cseh vámháboru köve tkeat. ében,Belpolit ika. A képviselőház négyhetes szünet után csütörtökön újra össze* m mm mm mm mm m mm m mm mm mm) mi..m m m mm *» «•# m •« m mm m m ~* mm * m m m— ül. Károlyi G yula gróf miniszterelnök, Almásy házelnökkel és Zsitvay igaz ságügyminiszterrel megállapodott a képviselőház munkaprogramra ában, Közlik a lapok, hogy április elején a pénzügyminiszter beterjeszti az uj költségvetést, addig a Ház az uzsorára és a hitéé kérdésekre vonatkozó javaslatok tárgyalását folyt atU#. A kereskedelmi tárca *öl ts ég ••>•< .