Lapszemle, 1932. február
1932-02-22 [1382]
üött népszövetségi vizsgáló bizottság sem tehet majd mást,, minthogy az uj helyzetet egyszerűen tudomásul veszi, A függet len Mandzsúria kikiáltása nyilván Japán befolyásra törtánt, Japán és Oroszprsság ugylátszlk halgatólagosan megegyeztek egymással.- A Journalodé^Geneve„20-ban_Georges^Scelle Jogászprofesszor örömmel üdvözil a Népszövetség erélyes fellépését Japánnal szemben s mint a hábfcru utáni nemzetközi jog hatalmas vívmányát méltatja azt a tényt, hogy a szerződésszegő Japánt a Tanács halfcatőlagosan támadó államnak nyilvánította. Japán még a háború előtti nemzetközi jog alapján vélte keresztül vihetni hódító szándékait, de tévedett, mert még ha fog is hódítani területeket, nemzetközileg hódításait elismerni nem fogdák*- ?illlam_Martin a Journal de Geneve 21 vezércikkében megállapítja, hogy a kocka eldőlt, japán ugylátszlk éppen ugy szembe akar szállni az egész világgal, mint tette 1914-ben Németország. Pedig a diktatúra és terror alatt álő Japán múlhatatlanul katasztrófába rohan, s a bolsevizmus martalékává lesz, Sajnos attól kell tartani, hogy Kina is bolsevizálódik, ha vereséget szenved. Mindezt a japán militaristáknak kehet majd köszönni, akiket egyesek mint a társadalmi rend őreit szeretnének feltüntetni.A Figaro 19 cikke élesen támadja_Amerikát u jnelv_ infláclót ^kezdett, meg Németo_rszágq"i t jge _ugv_anezt_c s_4.nál j.a, burkoltan a névértéknek mindössze 28%-át képviselő^ez^sV PÍBz_töjnege_8_:f^ A Figaro 20-ban Coty rágódik tovább a német-amerikai pénzhatalLak sötét áskálődásatn, melyeket az amerikai Lön netoü német-zsidó bankcég mozgat,